Sziasztok!
Nem tudom emlékeztek e még de úgy pár hónapja (:D) írtam egy könyv ajánlót, ami még nem volt kapható. Ezért most írnék hozzá linket, hogy lehessen nyaggatni anyát/apát/barátot/barátnőt, hogy ezt szeretném.
Szóval, én most ezzel kívánnék kellemes Mikulást és Karácsonyt is egyben!
A részek, hát...elég rosszul állok velük, de nem tudok mit csinálni, későn érek haza és utána még tanulnom kell, így az írásra szinte semmi időm nem jut (és ahogy látom már nem is érdekel senkit a történet, hiszen semmi reagálás vagy valami nem volt az múltkori részre.).
Na, szió! Itt vagyok Pár hét késéssel, amit nagyon esedezem, hogy bocsássatok meg! Teljesen elvoltam havazva, sőt még most is elvagyok! Szóval ez csak egy része vagy mi lenne, de lehet, hogy így marad. (na ezt jól összeraktam). Szóval, jó olvasást és remélem még nem hagytatok el! :) És még annyi, hogy én csak pipákat kérnék, de tényleg, ahogy látjátok már komizni sem lehet (azt hiszem sikerült beállítani :D). Szóval Pipára fel!
Pusz:
Enough
Hát, a zene, az...hát nem találtam olyat ami szerintem tökéletes lett volna hozzá, így ez lett.
Jaaa, és ez a bejegyzés megünnepléséül szolgál, hogy 5000 látogatóm volt :) ! KÖSZÖNÖM SZÉPEN, SZERETLEKTITEKET!
-Ez mi volt? – kérdezte Theo teljesen döbbenten.
Zavartan néztem rá, nem tudtam rá mit felelni. Most mondjam azt, hogy
Dominiccal...
-Hát...
-Ugye nem mész el?
-Még nem tudom.
-Nem mehetsz!
-Megtiltod?
-Nem, de nem mehetsz el.
-Már miért nem? Mert te megtiltottad? Mert neked
nem tetszik? Meséltem már azt az érvemet, hogy nem érdekel, neked mi tetszik és
mi nem? – ingerülten sóhajtott egyet, majd az ajtó felé kezdett el rángatni.
-Mit csinálsz?
-Megmutatom, miért nem mehetsz el. – mondta
miközben már a táskájában turkált, végül pedig egy papír került elő. Egy plakát
jobban mondva. Felvont szemöldökkel olvastam végig az írást. Csak címszavak
ragadtak meg a fejemben, úgy, mint: lóverseny, augusztus 17., 1500 dollár,
jelentkezés és hogy, száguldás.
-És mit kezdjek ezzel a papírral? – kérdeztem
miután valamelyest sikerült összeszednem magam.
-Te nem tudod? – értetlenkedett tovább. Csak
hűvösen, de érdeklődve néztem rá. Majd sóhajtott még egyet és apa után kezdett
óbégatni.
-Ne ordíts, itt vagyok. – szólalt meg egy hang
mögöttünk.
-Nem mesélted neki? Most itt a lehetőség. – vágta
hozzá apához a plakátot.
-Ne csapkodj. – szóltam rá. Csak legyintett egyet
és elment. – Szóval...Miről is van szó?
-Arról...hogy, ... hogy,
-Nyögd már ki. – türelmetlenkedtem.
-Ha nem nyerjük meg a versenyt csődbe együnk. –
hadarta el egy szuszra. Sokkolva hallgattam végig, míg elmesélte, hogy mióta
Johnny úgy döntött, hogy nem versenyzik tovább (ez, mint ki derült nem az én
hibám volt) nem találnak normális zsokét, aki leutazna ide és itt edzene. Hát,
ezen nem csodálkoztam, ki akarna itt élni?
-Szóval, most át kéne vedlenem egy hőssé, aki
kijelenti, hogy indul a versenyen és ne adj isten meg is nyeri? És ha én mást
találok ki? Ha más programom van? Ha nem akarom?
-Ez már nem csak rólad szól.
-Tudod mit? NEM ÉRDEKEL! AZ EGÉSZ ÉLETEM ARRÓL
SZÓLT, HOGY MEGFELELJEK NEKED, ANYÁNAK, MAJD A NAGYIÉKNAK, DE HOGY ÉN MIT
AKAROK AZ SENKIT SEM ÉRDEKELT! SENKIT! Ha tudni akarod, egyszer majd TALÁN
megint versenyezni fogok, de most még nem állok rá készen. Sehogy sem! –
mondtam dühösen és elcsörtettem. A következő kanyarban viszont az egymásba
olvadt Binával és Johnnyval találtam szembe magam és semmi kedvem nem volt,
hogy végig hallgassam mit találtak ki a tökéletes kapcsolatukhoz már megint.
Inkább az egyik fa felé vettem az irányt, majd feladva a próbálkozást, hogy
valaki utánam jöjjön és biztasson vagy lecsesszen, fogtam magam és kocsiba ülve
haza hajtottam és valami megtudhatatlan erő a pajtába vezetett.
Storm rekeszéhez mentem és fáradtan neki dőltem a
falnak a ló mellett. Ha kutya lett volna, lehet, hogy az ölembe bújik, így
viszont csak végig nézte, ahogyan könnyekkel küszködve hagyom, hogy lecsússzak
a földig és hangos szipogások közbe elmesélem neki, hogy mi is történt ma. Bár
elég érdekesen nézhetett ki hogy egy lóhoz dumálok, egészen addig mi Storm oda
nem ment (jó a ment egy erős kifejezés, kinyújtotta a nyakát)a lovagló felszereléséhez. Lemondóan
megráztam a fejem és elkezdtem felszerelni, hogy neki legyen legalább egy jó
napja. Alig negyedóra múlva már kint álltunk a mezőn és akaratlanul egy régen
olvasott idézet vagy mit tudom én mi jutott az eszembe:
"Csak ketten vagyunk.
Körbenézek a tájon
Ahol nemrégen gyalog jártam,
Lehajtott fejjel, egyedül.
Most lovam büszkén felveti
fejét,
Tekintete a távolba mered,
Szemünk ugyanazt a tájat
pásztázza,
De most úgy érzem,
Az egész világ az enyém,
Amíg csak a szem ellát.
Hiszen csak egy perc,
Egy apró jel, egy ugrás
És bárhová eljuthatok.
Csak tudatnom kell akaratomat
S ez a fenséges lény,
sóhajtásomat,
Egy elsuhanó vágyamat
megérezve,
Még meg sem született
Gondolatomat is meghallva
Azonnal nekirugaszkodik."
Mondanám, hogy ez történt, de nem akarok hazudni, csak mentünk,
nem figyeltünk semmire, és mint később kiderült senkire, mert hirtelen egy
kiáltást hallottam és egy puffanást.
-Mi a... – kezdtem, de félbe hagytam a
mondatot, mikor megláttam, hogy egy emberke az, akit feldöntöttem. Viszont
lehetőleg szerencsémre az illető mosolyogva ült fel, így a következő gondolatom
nem volt túl szép, mivel felismertem.
-TE MEG MI A FRANCOT KERESEL ITT? –
értetlenkedtem Dominic hirtelen megjelenésén.
-Hogy-hogy mit? A nagynénémhez jöttem.
-Az meg ki az?
-Cassandra Nightblack.
-Basszuskulcs már! És mit keresel kint
a mezőn?
-Mit tudom én?! Sétáltam!
-Úgy szóval sétáltál? – már egy ideje
előtte álltam és úgy kiabáltam vele. Nem hiszem el, hogy itt van és, hogy Anda
a nagynénje! Nem lehet! Nem is mesélte, hogy van...
-Igen, sétáltam. – eresztett meg egy
féloldalas mosolyt, amitől mindig is az ideg kergetett. Közelebb lépett.
-Szóval? Hogy is van ez? Lecseréltél
minket a pacikra? – vigyorgott hülyén.
-Cserélni? Pacikra? Hány éves vagy? 4?
Egyébként meg, ha nem tűnt volna fel, e-l-k-ö-l-t-ö-z-t-e-m.
-Aha. Vagy meglógtál a verseny elől. –
vigyorgott kajánul, végig simított a hajamon és a fülem mögé tekert egy
hajszálat.
-Mit akarsz? – löktem el a kezét.
Utáltam ezt a gyereket.
-Semmit, mondom, hogy csak látogatóba
jöttem.
-Áh, hagyjuk, úgy se mondod meg. –
legyintettem és visszamásztam Stormra. Még egyszer levigyorogtam rá. – Figyelj,
verseny a városig. – majd elvágtattam arra amerről jöttem.
Fél órával később már a konyhában ültem és magamban kuncogtam a
történteken. A telefon riasztott fel kellemes szórakozásomból.
-Szia Em! Azon gondolkodom, hogy este
nem akarsz e eljönni a döntőmre. Milyen ötlet?
-Imádlak Bi, mondtam már?
-Nem ma még nem, meg is vagyok ám
sértődve.
-Ezer bocs! Hol, mikor, miben? –
kérdeztem az utolsó kérdéssel kicsit küszködve.
-Hát, ahol szokott, egy óra múlva és
valami szépben. Tudod mit? Átmegyek. Na, szióóóóóóó! – és letette. Még
ellenkezni sem hagyott, ilyet! Fáradtan bevánszorogtam a fürdőbe és egy gyors
zuhany után a szekrény elé álltam nézelődni tudván, hogy Bina úgyis
felülbírálja az egész szettemet. Mire ezt végig gondoltam, az említett személy
már be is robbant a szobámba és kikapta a kiválasztott pólót a kezemből és
egyszerűen visszahajította a szekrénybe!
-Na! Ezt azért nem kéne! – néztem rá,
de ő csak a cuccaim közül válogatott. Végig mértem, már látszólag kész volt, a
hátizsákjából meg a hatalmas ruhászsákból ítélve pedig ő már teljesen kész
volt. Pech nekem.
-Tehát! Vedd fel ezt, meg ezt, és ezt,
meg áh! Ezt! – szedett elő egy farmert, egy angol zászlós pólót, egy piros
tornacsukát és egy szintén ilyen árnyalatban játszó sapit is.
-Nem lesz nekem melegem? – csak
felhorkantott és kihúzta a függönyt, az ablak mögött az égen súlyos felhők
keringtek és félő volt, hogy még a parkig sem jutunk el szárazon.
-Csak, vicceltem. – további szavak
nélkül bevonultam a szekrényajtó mögé (J) és felrángattam
magamra a ruhákat.
Utána, Bina a fürdőbe lökött be, és egy kis smink után útra
indultunk. Kemény egy óra telt el érkezése és távozása között. Rekord. Gondolkodtam,
miközben bepakoltunk a csomagtartóba és a hátsó ülésre, majd beszálltunk és
Bina padlógázzal elindult. Ismétlen magam: rekordidő alatt odaértünk és mire én
kiszálltam a kocsiból, már sehol sem volt. Éljen a társaság! Zavartan sétáltam
a színpad felé, majd földbe gyökerezett a lában. Jenny és Zach éppen (megint)
veszekedtek, de már szerintem a kibékülős résznél tartottak, mert, ahogyan
egymás szájában turkáltak nem volt túl guszta. Sóhajtottam, legalább ők
boldogok és jól érzik magukat. Ha lehet még zavartabban lépegettem tovább
egészen addig, míg nem találtam a színpad előtt egy szimpatikus helyet és le
nem huppantam Theo mellé.
-Mizu? – karolta át a vállamat, de
leráztam a kezét. Fáradt voltam a játékaihoz, meg már úgy minden egyes kis
izéjéhez. A mosoly rögtön lehervadt az arcáról és felém fordulva a kezébe fogta
az arcomat. – Mit csináltam már megint? Kénytelen leszek listát vezetni ezek
szerint. Szóval?
-Semmit, fáradt vagyok... Mindenhez.
-Nyugodj meg, alhatsz a vállamon, csak
üljünk akkor hátrébb.
-Ne..m, jó üljünk. – hagytam félbe a
mondatot és megadóan utána csoszogtam. A leghátsó sorban középen ültünk le,
majd tízpercnyi szenvedés után végül Theo vállára hajtottam a fejemet és
készültem pihenni, de valami vagy inkább valaki félbeszakított.
-Komolyan Emma? Ezzel a gyerekkel?
Nevetséges vagy néha. – Theo úgy pattant fel, hogy reagálni sem volt időm és
lefejeltem a székkarfát, ami eléggé fájt, de nem annyira hogy ne lássam a
kitörni készülő csetepatét.
Csak annyi, hogy jön a rész (valamikor 7vége felé, szerintem) és, hogy a másikon fent van a kövi fejezet! lovesummerandus.blogspot.com, szóval szeretném ha néznétek és komi, pipa, vagy valami!
Pusz
Enought
Sziasztok!
Hát, először is sajnálom, hogy régen volt rész, de egyszerűen nem volt ihletem, sem időm leülni a gép elé és írni. DE most neki álltam! :) Szóval, majd valamikor szünetben vagy szünet után jöhet rész :) És hát kb ennyi a bejelenteni valóm... :) Most meg egy kis ízelítő is lenne..lejjebb :) Tehát:
KELLEMES SZÜNETET!
Boldog Halloweent!
ÉSSSSS...Nem tudom...Ja, Jó olvasást a...bármihez!
Pusza:
Enough
Csak úgy :DD
-Szóval, most át kéne vedlenem egy hőssé, aki
kijelenti, hogy indul a versenyen és ne adj isten meg is nyeri? És ha én mást
találok ki? Ha más programom van? Ha nem akarom?
-Ez már nem csak rólad szól.
- Tudod
mit? NEM ÉRDEKEL! AZ EGÉSZ ÉLETEM ARRÓL SZÓLT, HOGY MEGFELELJEK NEKED, ANYÁNAK,
MAJD A NAGYIÉKNAK, DE HOGY ÉN MIT AKAROK AZ SENKIT SEM ÉRDEKELT! SENKIT!
