B.U.É.K.

Boldog  újévet minden kedves olvasónknak :)

10,5. fejezet és boldog kari!

 Sziasztok!

Itt van a feji. :) És mindenkinek szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni. Most egy karácsonyi zenét hoztam nektek. Oh, és BUÉK! :D

 Komit, pipát! Pls!

Nem értettem miért mondta most ezt? Tényleg bántani akart? Vagy csak egy rossz pillanat volt? Nem hinném, szerintem már egy ideje gyűlt benne ez a harag. Egyet viszont már nagyon nem értettem miért néztem csak az ajkait?

-          Most hova mész? – kérdeztem ijedten.

-          El. – válaszolta egyszerűen. Kiakadtam. Mi van? Nem mehet el, hiszen ezt... meg kéne beszélnünk. Nem lehet csak így leordítani valakit, majd elhúzni a csíkot.

-          Várj! Nem mehetsz el! – mondtam már- már hisztériásan.

-          Csak figyelj! – ismerős volt a szituáció, olyan déjá vu, mintha...

Mostanában mindig esik, szinte minden nap. Ha eseményhez köthetnénk az időjárást anya halála óta esik. Anya szerette az esőt, nem is örült neki, hogy elköltözünk, de megtette értünk. Hirtelen villámcsapásként ért a felismerés, hogy mit kell tennem. Elköltözöm, még hozzá Hollywoodba. A nagyiék úgyis ott laknak, semmi bajom nem lehet. Hamar előszedtem a bőröndömet, és a nappaliba rohantam telefonálni. A nagyiékat hívtam, hogy mehetek-e egyáltalán. Nagyi válaszolt a telefonba és nagyon örült az ötletemnek. Gyorsan kellett cselekednem, mert a nagynéném holnap indul, még vele is kell beszélnem. Gyorsan bementem hozzá is és beszéltem vele. Pár perc múlva győztesen és jegy tulajdonosként léptem ki a szobából. Apának nem szabad tudni róla, csak miután eltűntem.

Hirtelen Theo robbant be a szobámba, döbbent ábrázata arról árulkodott, hogy nem érti miért csomagolok.

-          Elutazol?

-          Igen. – válaszoltam kurtán.

-          De hová?

-          El. – és kiindultam a lovakhoz.

Igazából már futottam a lovak felé, de Theo utánam jött és egész úton győzködött miért  ne menjek el. Nem figyeltem rá, már nem érdekelt. Johnny-val a verseny óta nem beszéltem, szerinte mennyire érdekel hogy mi baja? Közben leszakadt az ég alja és mintha dézából öntenék úgy esett.

                Már régen bőrig áztunk mindketten, de csak Theo utolsó mondatára fordultam hirtelen meg.

-          Hogy mondtad? – kérdeztem hisztisen. – Hogy merted ezt mondani? Van merszed? Miért nem rögtön minden az én hibám? Esetleg legyek én a hibás mindenért! Úgyis rám fér még. Tényleg nem az én anyukám halt meg és nem az én lovam. Csak tárgyak voltak nem?

-          Én nem ezt mondtam! – válaszolta sápadtan. – Én nem így értettem. Lucky én nem...

-          Nem érdekel! Elcseszted! Kész, vége! Elmegyek, és SOHA nem jövök vissza! – kiabáltam és berohantam a lovardába.

Másnap reggel korán keltem, hogy összepakoljak, mivel az egész estét a lovak rendbe tételével töltöttem. Laza egy óra után el is készültem és kicipekedtem a kocsihoz. Nagynéném éppen beszélgetett valakivel, aki szerencsére nem apa volt.

                Szerencsétlenségemre Theo volt az. Mikor hallotta, hogy közeledek rám emelte a szemét.

-          Em.

-          Nem.

-          Em!

-          Nem.

-          EM!

-          TESSÉK?

-          Beszélnünk kell. – mondta nagyon hivatalos hangon, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem. Vágott egy grimasz és behúzott egy fa mögé.

-          Először is SAJNÁLOM. Másodszor ez a tied. És harmadszor: Nem mehetsz el. Ma van a válogatóm. Azt ígérted ott leszel.

Csak bámultam. Mi ez? Nagyon gyorsan gondolkodásra sarkaltam magam. Mit tegyek? Hogy lesz jobb? Sehogy sem lehet jobb.

-          Csak figyelj! – mondtam ki a fájdalmas szavakat. Szinte égették a torkomat. Nem bánthatom meg. Sírva rohantam el ás szálltam be a kocsiba. Már hajnalodott és az esőcseppek csillogtak a napsütésben. Gyönyörű lehetett... volna, ha nem kell elrontanom. Lehet életem legszebb perce lehetett volna.

Ilyen az én formám. Csak miután kiértünk a városból, mertem kinyitni a csomagot. Egy medál volt benne egy kis kapoccsal megtoldva, hogy bárhová felrakhassam. Egy T és egy E egymásba fonódva. Csodálatos volt, mindjárt fel is raktam a karkötőmre. Megfogadtam, hogy mindig hordani fogom, bármi történjék is.

-          Gyere, siessünk. Fél óra múlva indul a gép. El kell érnünk. Josh fog várni minket.

-          Rendbe. –mondtam szomorkásan, mégis csak a szülő városomat fogom itt hagyni. Kiszedtem a csomagjaimat és betoltam őket a reptérre. Egy másodpercre megtorpantam csak meg. Biztos ezt kell tennem? Elmenekülni? Itt hagyni mindent és mindenkit? Az életemet?

Szólítottak minket a géphez, hát elindulok. Egy picit lassan, de határozottan mentem Jane után. Alig pár óra alatt megérkeztünk és végig nézhettem, hogy omol Jane Josh karjaiba.

-          Elviszünk anyáékhoz. – mondta. Jane anya testvére volt.

-          Köszönöm. – mondtam és még talán más is kicsúszott volna a számon, ha nem szólal meg Jane telefonja. Nem vagyok gondolatolvasó, de tudtam ki az.

-          Halló! Mi...? – hallt el a hangja. Most tudta meg mit csináltam.

-          Emma, ezt nem kellett volna. Igazán. – mondta mikor letette a telefont. – de meg kell hagyni ügyes volt. És most menjünk.

-          Nem küldtök haza? – kérdeztem szemöldök ráncolva.

-          Nem, szerintem nincs értelme, mert ha akarsz, úgyis visszajössz. Most nyomás!

Nagyiék nagyon örültek nekem, még nem tudták, hogy közel hét évre ott maradok náluk. Hahahaha!

Mintha álomból ébredtem volna, úgy hallottam először messziről, majd egyre közelebbről Theo hangját. A nevemet kiabálta.

-          Mi a baj, Theo? – kérdeztem pislogva.

-          Hogy mi a baj? Emma nem emlékszel az elmúlt tíz percből semmire?

-          Ööö...kellene?

-          Az nem jó. Figyelj az egész azzal kezdődött, hogy remegni kezdtél, majd összeestél vagy mi. Úgy kellett kirángassalak a vízből. Utána folytatódott, még hozzá úgy, hogy sírógörcsöt kaptál. Majd kiabáltál, hogy: „Kérlek ne! Csak ez volt a legjobb mindkettőnknek. Ha eltűnök. Sajnálom” nagyon fura volt, mintha valamilyen rohamot kaptál volna. Mi történt, Lucky? Mi volt ez?

-          Gyere elmesélem, csak már hideg van, fázom így. Fel akarok öltözni.

10. fejezet

Sziasztok!
Itt a 10. fejezet. :) Sokat szenvedtem vele és szerintem nem a legjobb. :( Köszönjük az előző fejihez a pipákat és A Komit. :) Nehezen találtam zenét hozzá, nem tudtam milyen is legyen. Végül Joe Jonas-nál döntöttem. És lenne egy kérdésem(ez ügyből kérlek vonatkozzatok el tőle, hogy egy Taylor-os kép van Theo-nál) Azt szeretném kérdezni mit szólnátok egy új/régi Theo-hoz?

És a kép:

Jaj, a fejit el ne felejtsem:

-          Mit sajnálsz Lucky? Hogy ilyen az apám? Ne sajnáld nincs szükségem rá. Nekem rád van szükségem nem a sajnálatodra. – mondta és én már majdnem megszólaltam, hogy ez kétértelmű volt mikor...

Hirtelen megszólalt a mobilom és kivágódott az ajtó. Felvettem, Bina volt az. Az ajtóban meg apám állt és közölte kész a vacsora. Megbeszéltem Bina-val, hogy holnap a szokott helyen és időben találkozunk. Majd bementem a házba egy fincsi kis vacsira. Miközben ettünk, apa Andával beszélgetett, Theo pedig hallgatta őket, de közben rám is figyelt. Hirtelen Anda felsikkantott.

-          Ezt nem mondtad komolyan Jo!

-          Mi a baj? – kérdeztem megrémülve.

-          Dehogynem – mondta apám teljes nyugalomban.

-          De... de... ez...nem...hogy –dadogott összevissza Anda. Apám meg csak vigyorgott és már Theo is rákezdte szóval kezdtem ideges lenni. Ezt mindenki észrevette. Sőt Theo még egy pohár vizet is hozott. Ismertek tudták, hogy...

-          De komolyan mondtam és már csak rád vár nálunk.

-          Na, ne, ezt nem hiszem el. A saját szememmel kell látnom! – kiáltott fel és ott hagyva csapot, papot kirohant az előszobába és magára kapta a dzsekijét. Majd visszajött és kérdőn nézett ránk. – Hát ti? Nem jöttök?

-          Hová is? – kérdeztem sértődötten.

-          Te nem tudod? – döbbent meg. Majd apa felé fordult. – Te nem mondtad meg neki?

-          Hát, öö. Nem. Egész nap veled volt. Mikor mondtam volna?

-          Igazad van. – na, ezen a mondaton megdöbbentem. Mióta is ad Anda apának igazat?

-          Menjünk inkább. – mondtuk egyszerre Theo-val.

Így beültünk apa kocsijába és elindultunk hozzánk. Apa vezetett és nagyon elégedett volt magával, hogy így megviccelte és boldoggá tette Andát. Anda pedig pattogott örömében. Én ellenben bedurciztam, hogy semmiről sem tudok. Mikor megérkeztünk Anda rögtön kipattant a kocsiból és a kutyák felé futott. Most már kezdtem kapizsgálni az ügyet, de még mindig nem volt teljesen tiszta.

-          Jo, ez egyszerűen gyönyörű! Nagyon cuki! – síkoltott fel hosszan Anda.

Mikor odaértünk a kutyákhoz, rögtön észrevettem, hogy van ott egy kis szőrgolyó, aki eddig nem volt itt. Egy kis bernáthegyi kutyus volt, piros nyakörvvel. Egy kis biléta volt rajta, egy kis szív volt Anda nevével és címével, nem mintha szükséges lenne. A szívecske másikrésze viszont annál inkább, abból kiindulva, amit Anda arcán láttam. Ez az arc boldog volt és szerelemtől sugárzott. Én is lehajoltam a kutyushoz és megnéztem a bilétát. Amit ott láttam az megdöbbentett. A mi címünk volt belevésve. A másik oldalán csak két szó állt. Olaszul. Ti amo. Felnéztem és láttam, hogy apa és Anda megölelik egymást. Itt a pillanat, hogy megbocsájtsak apámnak. Hát, megszólaltam:

-          Az Isten szerelmére csókold már meg! – ők meg, mintha megőrültem volna úgy néztek rám.

-          Em, én... – kezdte volna Anda, de félbe szakítottam.

-          Nem érdekel! Csak nézz rá! Majd tedd, amit tenned kell. – ezen csak mosolygott, mert az ő mondatát ismételtem, majd tette, amit mondtam. Egymásra néztek és mindketten megértették, hogy mit mondtam nekik. Megcsókolták egymást. Hál’ Istennek. Sajnos az én hibámból 7 évet várni kellett ezzel a csókkal.

Egy idő után eluntam a kutya simogatást (na, jó dögönyészést) és felálltam. Theo még mindig itt volt és támasztotta a falat. Rá mosolyogtam és elindultunk a ház felé. Apa haza kísérte Andát és megbeszélnek mindent az elmúlt hét évvel és a jövővel kapcsolatban. Szerintem egy ideig nem látom viszont. Theo bekísért a házba, de a konyhában megállt.

-          Nem jössz? – kérdeztem. – Annyi mindent kéne még mesélned. – de csak a fejét rázta.

-          7 éve nem jártam a ház más pontjában, csak ebben. – szomorúan elmosolyodtam ezen a mondatán. Még egy hiba.

-          Ezen a mai naptól változtatunk.

-          Gondolod? – kérdezte cinkosan.

-          Nem. Tudom. – mondtam egy játékos mosollyal.

-          Aha, szóval, te tudod, hogy én ki fogok lépni a másik konyhaajtón? – kérdezte még mindig a kis csúfondáros mosolyával.

-          Gyere. Látnod kell a szobámat! – vettem elő a kiskutya szemeket.

-          NE! CSAK EZT NEEE! A szobádat már láttam, ugyanis aktívan részt vettem a készítésében. – teljes döbbenet. Biztos az arcomon is látszott, mert elnevette magát és megszólalt:

-          Na, gyerünk. Úgysem hagysz addig nyugton.

-          Látod. ÉN megmondtam.

-          Ha, ezt a mondatot még egyszer ki mered ejteni a szádon én...én... – hajolt közelebb miközben mondta. –  Nem tudom, mit csinálok veled. – mondta leverten, mert nem talált ki semmit.

Csak mosolyogtam és elhajoltam előle, nem mintha meg akart volna csókolni, csak a biztonság kedvéért. Elsétáltunk a szobámig és közben beszélgettünk. Hirtelen felderült az arca és azt kérdezte van e lovagló ruhám. Csak ciccegtem a kérdésen, hát nem alap követelmény hogy van?

-          Rendben akkor megyünk szelídíteni. – jelentette ki mosolyogva.

-          Mi? Na, nem! Hol élsz te?

-          Öltözz át és gyere – mondta ellentmondást nem tűrően. Bele egyezően tűntem el a gardróbomban, de mikor úgy gondoltam nem figyel megfordultam. Rögtön vissza is hőköltem, mert ott állt mögöttem.

-          Mi a...? Ez most komoly? Azt esetleg, hogy átöltözöm, nem akarod végig nézni? – akadtam ki egy picit.

-          Bocsika, de én úgy emlékszem pontosan így ráztál le akkor régen. – erre már semmit sem tudtam mondani csak bementem és megkerestem a szükséges ruhadarabokat. Egy szimpla fekete szerelés volt, semmi komoly. A hajamat lófarokba összefogtam és kiléptem a fürdőből, ahová átöltözni tértem be. Theo még mindig itt volt. Ránéztem az órára, már este 10 volt.

-          Mehetünk? – kérdeztük egyszerre. Nevettünk egy jót ezen a véletlenen, majd elindultunk.

Mikor kiértünk a bokszokhoz Theo vette át a vezetést. A legnagyobb és legtávolabbihoz mentünk, ahol még mindig zajongott valami. Egy gyönyörű fekete mén volt. Akaratom ellenére is eltátottam a számat. Ilyen nincs, mintha Black Moon-t látnám magam előtt. Na, jó a fiát. Hasonlított Boom-ra, csak látszott rajta, hogy eddig szabad volt. Tudtam, hogy még nagy jövő előtt állhat, csak megfelelő zsokét kell találni hozzá.

-          Mit gondolsz?

-          Hogy lehetséges ez? Olyan szinte, mint Boom.

-          Lehet anyukád nem mondta, de egyszer mikor apukáddal elutaztatok, Boom elszökött. Találkozott egy „csapat” vad lóval és, hát szerzett magának egy csini kis kancát. Lett egy kis csikójuk is, és ez a ló, akit most itt látsz annak a csikónak a csikója.

-          Nem hiszem el. Tökéletes. Csoda szép izmai vannak és ott az a tűz a szemében, ami minden verseny lónak ott van. – lassan körbe jártam a lovat, már amennyire lehetséges volt. – Egyszerre vad és szelídíthető. Olyan mintha erre született volna. Csak egy baj van. Teljesen vad, nem is értem, hogy zártátok be a karámba, hiszen neki most egy futópálya kéne, ahol szabadon futhat. A legjobb az lenne, ha ki tudnánk fárasztani. – mondtam, mint egy szakértő. Volt ebben valami igazság, mert nyertem egy ilyen díjat is, ami szerint értek a lovakhoz.

-          Gondoltam rá, de ahhoz egy napra ki kell bérelni a pályát, mert új tulajdonosa van. – húzta el a száját, mire én csak mosolyogtam.

-          Megoldjuk, de csak holnap reggel, most semmit nem tudunk tenni.  Mi lenne, ha eltennénk magunkat holnapra? – kérdeztem Theo-tól.

-          Nem hinném. – vigyorodott el. – Nem csak ezért jöttünk ki. Gyerünk! – és elfutott. Arra amerre régen egy mocsár volt, most már egy gyönyörű tó volt. Kisebb volt, mint Andáé, de azért ott volt. Szerencsém volt, mivel Hollywood-ban ilyenkor már mindig a partra mentünk suli után, így már csak a ruhámat kellett levennem és voilà ott álltam egy szép kis fekete fürdőruhában. Nem vártam sokáig már csobbantam is Theo mellé a vízbe. Nagyon jó hűvös vize volt, de nem fáztam benne. Theo meg csak nevetett rajtam, mire én lefröcsköltem. Hiba volt. Nagyon nagy hiba. A küzdelmünknek ott lett vége, hogy Theo lenyomott a víz ALÁ! Küzdöttem én eleget, de nem jártam sikerrel. Mikor aztán már vagy 10 másodperce voltam víz alatt felengedett, mire én rögtön bedurciztam, hogy hogyan merészel engem víz alá nyomni.

-          Na, ne csináld! – kérlelt nevetve. – Nem volt vészes. Emlékszel régen lent ültünk a víz alatt vagy 2 percig. – nem szóltam egy szót se. – Na, ide figyelj te kis morci! Nem hinném, hogy lenne min megsértődnöd! Semmit nem csináltam, ami fájt volna. – mondta már teljesen komolyan.

-          SEMMIT? Szerinted megfulladni a víz alatt semmi volt?

-          Emma.

-          Semmi? És ha én már elszoktam ettől?

-          Emma!

-          Ne állj már így, mint egy szerencsétlen! Mit nézel? Megfulladhattam volna!

-          EMMA!

-          MIVAN?

-          Lélegzel? Kapsz levegőt? Dobog a szíved? Nem fáj semmid? Nem? Akkor mi bajod van?

-          Meg is halhattam volna te szerencsétlen! És még én nyugodjak le? ...

-          Nem hiszem el, hogy ezen, képes vagy veszekedni. Mikor szinte mindenki úgy fogadott vissza hét év után mintha mi sem történt volna. Te meg itt folyamatosan replikázol és játszod a nagy városi csajszit. Ide figyelj! Megváltoztunk, ha külsőre, nem annyira, de belsőleg nagyon. Megváltoztunk és te ezeket a változásokat nem láttad és még most sem látod! Mert elmentél és még egyáltalán nem tértél vissza. Minket nem érdekelt, hogy te mennyit változtál, visszafogadtunk, mintha mi sem történt volna. Most lehetsz magadra büszke, hogy de jó összehoztam az apámat a legjobb barátjával, de ne legyél az! Ne legyél az, mert te rontottad el. Az egészet. Mi megértettük, hogy egyedül létre vágysz. De te elárultál minket. Te mentél el, úgy, hogy vissza se néztél. Mit vársz, mit tegyünk? Ugráljunk az örömtől, hogy megtisztelsz minket a visszatéréseddel? Rossz hír. Nem fogom tűrni, hogy majd ha olyan kedved lesz, egyszerűen megmond, apádnak nem akarod, hogy Andával legyen és, hogy szakítsanak. Sőt, ha Bina és Johnny kapcsolatát akarod, majd megkavarni ne hidd, hogy hagyni fogom. – megdöbbenve hallgattam végig a monológját. Mi baja van?

Remélem tetszett: DD

Boldog Mikulást!!!

Boldog Mikulást!!!!!!!!!!!!!!!

DD és Lindus

9. fejezet

Sziasztok!
1. sajnáljuk Lindus véletlenül letörölte e fejit. :)
2. Ezt most ő írta szóval nagyon örülne pár kominak, de én pipákat is elfogadok.
3. A kihagyhatatlan zene:

Pusz: DD

Kedves Naplóm!

            Megint egy unalmas nap :/.  Ma megyünk először suliba az osztálykirándulás után. Fáradtan kászálódtam ki az ágyból és mérges voltam magamra miért is nem zuhanyoztam este, mikor éjjel kettő körül hazaértünk. Egy- két pillanattal később eszembe jutott, de nem volt benne semmi köszönet. Akkor is reggel kellett, és ha ehhez még hozzá vesszük a készülődést, akkor igen csak korán kellett kelnem. Még az emlékezés is szörnyű. Viszonylag hamar odaértem a sulihoz, de megvártam a „bandát” a parkolóban, ahol ugyebár mindig megvárjuk egymást. Lassan szállingóztak az emberkék. A legtöbb csak „alázatosan” köszönt és tovább ment. Ez van, ha az ember az elitbe tartozik. Mindenki fél tőle.

            Hozzám is apránként csapódtak a banda tagok, elkezdtünk beszélgetni, viccelődni. Johnny és Jenny természetesen együtt érkezett. Annyira nem bírom el viselni ezt a csajt. Nem elég, hogy övé Johnny, de ő még többet akar. Általában nem érdekel, de ma volt a válogatás a szépség versenyre. Az ellenfelem lesz, ha minden jól megy. Ő biztosan bekerül, mert már két éve minden versenyt megnyert.

            Összejött a csapat, így elindultunk a suli felé, dehogy siettünk mi. Mi olyat neeem. Éppen csengettek mikor beléptünk az ajtón és egy ismerős alakot fedeztem fel a folyosó végén. Minket figyelt. Az nem volt lehetséges, hogy itt van. Ő egy napi útra van autóval. Oké, ez egy kicsit fura így . :) A lényeg az, hogy ott állt ő. A legjobb barátnőm, aki elment 7 évvel ezelőtt. Nem hiszem el, hogy itt van. Odamentem hozzá. Na, jó ez így nem teljesen igaz. A többiek elmentek mellettem, mert én lefagytam. Azt még láttam, hogy Johnny visszanéz rám, hogy mit csinálok, de nem érdekelt. Ahelyett, hogy mentem volna a többiek után elvisítottam magam, hogy Emy és odarohantam hozzá. A nyakába ugrottam és elkezdtem mesélni neki mindent. Rendben majd nem mindent. Mindezek után elindultunk a terem felé, kiderült neki is ott van órája. Mikor beléptük mindenki egyszerre ordította el magát, hogy Emma. Csak Jennifer nem, ő csak nézett és láttam a szemében a haragot...irántam. gyűlölt engem és ezt már meséltem Johnny-nak is, de ezt leírtam pár oldallal ez előtt. Láttam, hogy Johnny bökdösi és mutogatja, legyen kedvesebb, de nem használt, hanem éppen, hogy bemutatta milyen egy igazi Jenny-s kiborulás. Emy látszólag megdöbbent, rám nézett egy kérdő tekintettel én pedig „elmutogattam”, hogy majd szünetben. Nem értette miért van itt Jenny. Régen utáltuk, nem bírtuk elviselni a létezését. Mindig szívattuk egymást. Kölcsönösen.

            Csengetés után elindultam a wc felé, de nem érhettem oda, mert Jennifer elém került. Tudtam, hogy megint egy letolás előtt állok. Ezt a „rituálét” minden héten elvégzi legalább egyszer, ilyenkor mikor végzett berohanok egy sloziba és sírok. Vagy a suli tetejére futok. Inkább ideszoktam, mert kevesebben járnak erre. Általában Johnny szokott megtalálni, vagy az unokatesóm Zach. Zach nem tud róla, hogy Jenny miatt sírok. Szerinte csak keveset alszom, és túlságosan elfoglalt vagyok. Túlterhelt. Johnny viszont tud róla, de őt viszont én kértem ne szóljon róla senkinek és főleg ne a barátnőjének. Csak én járnám meg, ha megtudná elmeséltem Johnny-nak.

            Beestem a wc-be és Emy arcán döbbenet ült. Szerintem kezd elege lenni belőle, hogy semmit nem ért. Látszott rajta sokat kérdezne, de nem tette meg, hanem megvárat, hogy én kezdjek el beszélni. Elmeséltem neki az egész történetet, hogy mi történt Johnny és köztem, de észrevehető volt, hogy nem teljesen elégedett a hallottakkal. Sőt még magát hibáztatta a történtekért! De ez még nem a teljes sztori, én éreztem valakit hiányol és pont arról a valakiről kéne beszélnem neki, de becsengettek. Külön volt óránk, de ő Ővele lesz egy órán. Érdekel mit fog tenni, sosem volt az a hagyjuk, hogy ők megoldják típus.

            Nem sokat találkoztunk már a suliba és sajnos utána sem tudtunk találkozni. Neki a lovardánál kellett segítenie, nekem meg ugyebár válogatóm volt. Minden remekül ment. Elsőnek egy sorban álltunk és úgy néztek rajtunk végig a bírák. Itt az a lényeg, hogy mosolyogj, és ne ájulj el. Majd fel s alá sétálgattunk a színpadon, itt is a magabiztosság volt a lényeg ugyibár. Ezek után jöttek a fellépések, hogy miben vagy tehetséges. Én voltam az első és remélem megtettem mindent, hogy bekerüljek. Hátra mentem a színfalak mögé, ami azt jelentette, hogy bementem a parkba, mivel szabadtéren volt ez az egész hacacáré. Mikor eljöttem még hallottam, hogy az álompár veszekszik. Megint azon, ami valószínűleg meg sem történt. 

         Egyedül sétáltam, nem számítottam senkire. Ha majd szólítják a versenyzőket úgyis hallani fogom. Nem olyan nagy park ez. Hirtelen egy kéz érintette meg a vállamat és mikor megfordultam, minden olyan gyorsan történt. Nem tudtam és nem is akartam az ellen tenni valamit, ami megtörtént. Na, szóval. Mikor megfordultam egy száj csapott le az enyémre és kezdett el eszeveszettül csókolni. Egy másodperccel később rájöttem, hogy Johnny az a valaki. Végképp elveszítettem a fonalat és csak átadtam magam az élménynek. Fantasztikus érzés volt újra érezni az ajkait, nem mintha az első alkalmat valaha is elfelejteném. Olyan nem létezik. Mikor már nem kaptunk levegőt, eltávolodott tőlem, vagy legalábbis próbált, mert én görcsösen kapaszkodtam belé. Nem hagyhat itt.

-          Nem foglak itt hagyni. – szólalt meg. Nem hittem el, amit mondott és ez látszódhatott is rajtam, mert tovább győzködött.  – By nem foglak itt hagyni,  mert nem  akarlak. – na, erre a mondatra olyan kerek szemeim lettek, hogy az nem is lehetett volna.

-         Miii ? – kérdeztem, már leesett állal. Nem hittem neki.

-          Bin azt mondtam, hogy nem hagylak itt.  – hirtelen ötlettől vezérelve hagyta el a számat ez a kérdés:

-          Szakítottál Jenny-vel? – tudtam miért kérdezem és ő is tudta. Elszégyellte magát és elszontyolodott.

-          Nem. – mondta ki nagyon, de nagyon nehezen. Erre a válaszra simán ott hagytam és elindultam sajnos a színpadtól még elfelé. Utánam jött és győzködni kezdett. Egyik érve sem volt meggyőző. Sőt némelyik elég sablonos volt. Kitéptem magam újra az öleléséből és elindultam. Most már a színpad felé. Lassan haladtam, semmi kedvem nem volt visszaérni. Johnny is követet és még mindig beszélt. Folyamatosan és egyfolytában. Most azt kéne ide írnom, hogy untam, de ez nem lenne igaz. Egyáltalán nem untam, sőt.

Mikor visszaértem épp akkor mondták be, hogy kérik a versenyzőket a színpadra. Nem fordultam vissza tudtam, hogy Johnny ott áll mögöttem. Csak felmentem a színpadra és mosolyogtam, mikor semmi okom nem volt rá. Jenny két emberre arrébb állt és eléggé érdekes fejet vágott. A műsorvezető elkezdte felsorolni a neveket.

-          Tehát akik a versenyben igazán részt vehetnek azok a következők, figyelem a lista a tovább jutási sorrendben van!

o   Sabina Looverstood

o   Jennifer Brighten

o   Rhea Chimson

o   Bella Treat

o   Selma Dendy

o   Ariel Balcksteel

Minden ki visszafojtotta a lélegzetét. Senki nem akarta elhinni, hogy valaki képes volt megelőzni Jennifer-t. a többszörös szépségkirálynőt. A leghátsó sorba észrevettem Johnny-t, aki elégedetten vigyorgott. Nem is tudtam miért. A csók miatt vagy, hogy a barátnője megszégyenült. A maradék 10 lány, aki nem jutott tovább bementek a sátorba átöltözni, hát mit ne mondjak eléggé szomorú állapotban. Én bementem a másik sátorba, ahol az úgymond győztesek voltak. A következő, amire emlékszem az-az, hogy a telefonomat nyomkodom, hogy felhívjak valakit. Megtaláltam az első számot, amire szükségem volt és megcsörgettem. Nem kellett sokat várnom az első pár csörgés után felvette.

-          Halló? Jól vagy Bina? Ugye nincs baj? Theo menj innen! Apa megyek!

-          Nem teljesen jól vagyok. De képzeld tovább jutottam a versenyben! Elsőként! Tudod ez mit jelent? – visítoztam a telefonba.

-          Nem, de ha így folytatod nem is fogom meg tudni.

-          Azt, hogy én vagyok eddig a legszebb a városban! Még Jennifer-t is megelőztem! A mittom én hány szoros győztest.

-          Rendben, holnap beülünk valahová és megbeszéljük az egészet. Értem ez alatt: elmeséled mi történt töviről hegyire... Sajnálom, most nem jut eszembe több pont.

-          Semmi, de akkor holnap tali a megszokott helyen és időben.

-          Aha... Megtalálom. – válaszolta még, majd elköszöntünk egymástól. Én meg megint kezdhettem agyalni.

Hol volt ahol ott volt Theo és az apja? Nem nagyon értettem, de az óta beszéltem Theo-val is. Megmagyarázta. Vacsorázni mentek Andához. Örültem neki, ugyanis Jo és ő sokat szenvedtek az elmúlt 7 évben. Én meg csak néztem.

Mikor elindultam hazafelé már sötét volt. Nem tudom mi ütött belém, de nem hívtam fel senkit, hogy jöjjön értem, hanem sétáltam. Mikor a házunktól már csak egy utcányira voltam megszólalt a telefonom. Nem néztem ki keres csak felvettem. Nagy hiba volt.

-          Szia, Pici. Hol vagy? – kérdezte az unokatesóm, Zach.

-          Épp hazafelé tartok, miért?

-          Mert most fordulj meg és élvezd az életet. – közölte velem, úgy mintha a lottó ötöst nyertem volna meg.

-          Mi? Mi van? Zach! – ordítottam már a végén a mobilomba, de mintha meg se hallaná, leteszi.

Megfordulok, hát ki jön nekem, mint egy örült szerelmes? Na, ki? Hát, persze, hogy Johnny! Olyan lágyan hajolt hozzám és kezdett el csókolni, hogy azt hittem nem igaz. Aztán egyre vadabb lett az egész. Mindketten éreztük mit szeretnénk valójában, de én tudtam soha nem lehet az enyém. Én tértem először magamhoz és vetettem véget a csóknak. Utána csak nézetem Johnny szemébe, mást nem bírtam tenni. Egy- két perc után megszólalt:

-          Bina... Szeretlek. – Teljesen ledöbbentem. Velem ilyen jó dolgok nem történhetnek. Én mióta Emy elment csak szívok. De várjunk csak most visszajött!

-          Johnny... Minden a te hibád. – mondtam neki.

-          Tudom. És sajnálom. De nagyon.

-          Tudom, hogy nem tetted meg.

-          Én is.

-          Johnny, én, szeretlek, de nem velem fogod csalni a barátnődet.

-          By, nem tehetem meg vele. Tudod, hogy csak csalódás lenne a vége és, hogy csak nekünk fog fájni. Ha még elkísérem a bálba, akkor esetleg megnyugszik.

-          Ha-ha-ha-ha. Johnny te ezt tényleg elhiszed? Megkérdezted esetleg tőle? – nevettem szerelem arcába. Ő meg csak tudálékosan mosolygott.

-          Hagyjuk most Bine, menjünk. Haza kísérlek, hogy nehogy valaki megtámadjon. – ezen a mondatán mind ketten mosolyogtunk. Haza kísért és egy bokor mögött, hogy anyáék ne lássák a konyhából, megint megcsókolt. Most vágyakozón, szépen lassan. Csak semmi kapkodás.

Majd elváltunk, én pedig elindultam a ház felé, de még egyszer visszanéztem és láttam, hogy mosolyog. Sőt, mikor kinéztem az ajtóablakon akkor láttam, hogy győztesen a levegőbe üt. Apa csak rám nézett és annyit mondott: helyes végre észhez tért a fiú. Hát mit ne mondjak csak kicsit nagyon lepődtem meg, hogy egyáltalán látták. :) Jött egy sms Johnny-tól:

I’LL ALLWAYS love U! J

Remélem tetszett, nekem nagyon! DD