3.fejezet

Itt  van a friss!köszönjük a komit Meliinek :)
Itt van mit hallgatott Emma a repülőn:  

Puszi:

Lindus és Dodo

Most itt vagyok 7 évvel később és egy repülőn ülök apám mellett, aki beszélgetni próbál velem.  De a zene legalább velem maradt. Most is azt hallgatom fél füllel. Sunrise Avenue- Hollywood Hills. Pont a helyzethez illik. Bye-Bye Hollywood Hills Forever...  Nem igaz, hogy el kell mennem innen, az életemtől. A világomtól. A barátaim nem nagyon értették meg miért is akarok apámmal menni. Azok után, amiket meséltem nekik, megértem őket. Igen, azt mondtam nekik, hogy el akarok menni apámmal. Nem mondtam, hogy kényszerítettek. Semmi ilyesmit. Nem lett volna értelme. Így hát, itt ülök egy repülőn és egy új élet felé „szállok”.

Megérkeztünk és elámultam. Tudtam, hogy apám gazdag és, hogy ő lát el engem is pénzzel, de nem hittem, hogy ennyire. Elég sokan rohangáltak fel s alá miközben bevittük a csomagjaimat az új szobámba. Itt újabb meglepetés várt. A szobám nem olyan volt, mint amire számítottam. Nem olyan volt, mint régen mikor ide jártam minden, na, jó szinte minden héten. Az a szoba csúf volt és tele volt aggatva a díjaimmal, kupáimmal, érmeimmel és okleveleimmel. Ja, igen és a sok lovas posztert kihagytam és a sok közös képet...vele és anyával és apával. Egy kislány szobája volt. Egy mázlista kiscsajé. Ez már a múlté. A hercegnős ágyam helyén egy gyönyörű kovácsoltvas ágy terpeszkedett és valahogyan a szoba is nagyobbnak tűnt. Mint később kiderült apám a mellette lévő szobát elbontatta és helyette nekem „varázsolt” gardróbot és fürdőszobát. Mindkettő gyönyörű lett és még sok is lett volna ezért a szoba lett nagyobb. Mivel szekrényre nem volt szükség rengeteg polcot és fiókos szekrényt kaptam. És ezek a bútorok valahogy mind összhangban voltak egymással, egyik sem ütött el a másiktól. Tökéletes volt. Csak egy valamin lepődtem meg...egy dicsőségfal volt még a szobámban. Amin a legfontosabb versenyeimről képek, cikkek és díjak voltak.  Egyszerűen gyönyörű volt. Pont olyan stílusú és egyéniségű, mint én. Sok barátom volt itt régen, de nem tartottam velük a kapcsolatot. Mivel, hogy találkozzak velük ide kellett volna jönnöm. Erre a helyre. Hál’ Istennek most hosszú hétvége van. Nagy hülyeség volt most iskolát váltani. Szinte senkit nem fogok ismerni és még vizsgára is tanulhatok. Az O.K., hogy a régi sulimhoz mérve, de akkor is. Mostanában folyamatosan félek. Soha nem szerettem a változást. Mindig abban a környezetemben éltem, amit ismertem és szerettem. Az első változást is utáltam, amikor Los Angelesbe költöztünk. De az is egy régi történet. Semmi kedvem felidézni. Na, de az iskolánál tartottam. Sok volt barátom jár ide és félek mit fognak szólni hozzám, már ha egyáltalán felismernek. Apa szerint fel fognak ismerni. Hál’ Istennek csak 3 hét. A vizsgákon szerencsére hamar túljutok, de a barátaimon megdöbbentem. Teljesen megváltoztak. A legjobb barátnőm a suli sztárja. Komolyan, mindenki csodálja, és a legszörnyűbb, hogy igazából ugyan olyan, mint volt. Szóval, ha itt maradok, akkor én is itt tartok. A gimi csúcsán állnék és ismernének. Jó, ok felismertek, de akikre szükségem lenne nem is találkoztam. Ezeket is csak hallásból tudom.

Happy Halloween

Boldog Halloween-t mindenkinek :)

2.fejezet

Sziasztok!!
Ez elég rövid lett, de ha minden jól megy holnap hozzuk a 3.fejezetet is!
Jó olvasást!
Puszi:
Lindus és Dodo

Na, ez meg volt. A neten pillanatok alatt megvették és már a pénz is a számlámon van. Most suliba megyek. Most először félek tőle, hogy be kell lépnem abba az épületbe. Emlékszem arra a napra mikor először jöttem ide. Életem legrosszabb napja volt.

            Az egy őszi napom volt. Még csak 11 éves voltam. Azért léptem be, mert anyának interjúja volt és engem már el kellett hoznia az iskolából. Hát, elkísértem. Anya vidám volt és boldog. Tudta, érezte, hogy megkapja az állást. Hiszen ők kereték meg őt. Még csokit is vett nekem, pedig még nem is vacsoráztunk. Miközben bent volt én beszélgettem a „nagy” 15-16 évesekkel. Anya örömmámorban úszott mikor kijött és vidáman búcsúztunk el a nagyoktól. Apa otthon volt már, akkor is repkedett oda vissza, de mikor kicsi voltam nem zavart. Természetes volt, hiszen gyakran mentem én is vele. Ott száguldoztam azzal, aki nekem az egyik legtöbbet jelentette. Volt ott egy legjobb barátom is. Jamesnek hívták, még most is ott lakik, ha jól tudom. Mikor apa megtudta, hogy anya megkapta az állást felkapta és megpörgette. Látszott mennyire szeretik egymást. Aztán anya neki állt főzni, de észrevette, hogy hiányzik valami a vacsihoz és szólt apának, hogy leugrik a boltba és megveszi. De apa hátráltatta, mert eszébe jutott egy fontos hír Montanából, amitől anya még boldogabb lett. Elindult kocsival a boltba, mi meg otthon maradtunk apával. Félóra után kezdtük magunkat furán érezni, hiszen a bolt max negyedóra vásárlással együtt. Aztán jött egy telefon és apa elsápadt. Eddig is fura volt, de most apa kapkodni is kezdett és rettegni kezdtem. Mi történt? Mi a baj? Miért kell a kabát? Ezeket a kérdéseket fel is tettem. De nem válaszolt csak keresett egy zseblámpát és a kezembe nyomta ezekkel a szavakkal: Ez mindig világítson, hogy tudjam hol vagy. Majd elindultunk a bolt felé. Hova megyünk? És a legfontosabb kérdés: Hol van Anya? Úgy fél úton megálltunk és észrevettem anya kocsiját. De miért áll fejjel lefelé az árokban és miért szaladgálnak az emberek fel alá ahelyett, hogy anyát szednék ki az autóból? Mert ugyebár azt felfogtam, hogy anya karambolozott, hiszen ott volt a másik autó is. Aztán kiszálltunk és apa elkezdett beszélgetni én meg elindultam sétálni a lámpával együtt. Csak sétáltam és lassan elkezdtek folyni a könnyeim. Hol van már anya? Hirtelen valaki elkezdett kiabálni és meghallottam apa ordítását. Visszamentem, hát és megláttam a másik autó sofőrjét, amint apámmal beszélget. Látszott, hogy apa érti, de én nem értettem és nem is akartam érteni. Láttam, hogy a mentő elindul a kórházba anyával együtt. Mi nem mentünk. Nem tudtunk volna ott mit csinálni, hiszen anyát meg fogják műteni. Úgy döntöttem oda megyek a másik autóshoz és legnagyobb megdöbbenésemre ismertem. Igen, ismertem. Ő szállított apának, ő volt a szállító. Így egy kicsit bátrabb lettem és elkezdtem ordibálni Jack-kel. Nem érdekelt ki hallja és ki nem. Csak az érdekelt, hogy eltűnjön és, hogy soha többé ne lássam. Apa odajött hozzám és elhallgattatott. Elmesélte, hogy nem is igazán hibás egyikőjük, sem mert egymás után jöttek és a harmadik autó elment miután neki ment anyának. De nem érdekelt. Nekem Jack maradt a hibás, és míg élek nem fogok neki megbocsájtani. Anya nem élte túl a műtétet. Meghalt, nincs többé. Már csak egy vigaszom maradt. A verseny, amit anyának fogok megnyerni... Vesztettem, és nincs többé senkim. Lehet, hogy apám él, de őt nem ismerem többé. A tömeg fújolt és ordibált. És apa nem tett semmit Holdfényért. Csak állt és könnyek csillogtak a szemében. Tudta, ahogy én is tudtam, semmi nem segíthet rajta már. Igaz idős volt, de bírta volna még. Apa tudta, hogy ez lesz. Tudnia kellett, hiszen ő mondta, hogy ezt tegyem. Ez már túl sok (k) nekem. Mikor ez tudatosult bennem, elájultam és éreztem, hogy hosszú évek elé nézek. És ebben az években apám személye nem szerepelt, még a legszélén sem.  

Sziasztok!

Sziasztok!
 Dóri vagyok. Én írtam eddig a történetet, de lehet Lindus is hoz néha. Ha szeretne. Én magam nem tudok olyan sokat a lovakról, azért remélem tetszeni fog Nektek.
DD

1.fejezet

Gyorsaság. Erő. Győzelem. Öröm. Sebesség. Száguldás. Cél. Mámor. Hangzavar. Szurkolók. Boldogság.

Egy Név. Egy nyertes. Díj. Vesztes…

Na, várjunk csak! Ez a szó mit keres a listámon? Soha nem veszítek. Mármint versenyt. A családomból sok embert elveszítettem. Túl sokat.

Egyébként Emma vagyok. Emma Naomi McHustel. Édesapám Jonathan McHustel és édesanyám volt Helena McHustel. Sokaknak apám neve ismerős lehet. A híres gazda és versenyeztető. Ezt a listát apám kérésére írtam. Most jött haza Montanából.  Én Kaliforniában lakom a nagyszüleimnél, mert semmi kedvem nem volt anya temetése után vele menni...oda. Oda ahol még egy fontos „személyt” elvesztettem. Egy olyan személyt, aki nagyon fontos volt nekem és elveszítettem. Apám hibájából.  Az övé volt, hiába mondja, hogy nem. Ajjaj, jött valaki.

Hát. Ez elég érdekes volt. Megérkezett az apám. Igen, az én drága, egyetlen, gazdag apukám. Megjött és azt mondják, vele kell mennem. Vele, oda a világ végére. Innen Hollywood-ból. Ahol saját kocsim, barátaim és életem van. Mindezt semmibe veszik, mind a hárman. Nem foglalkoznak az érzéseimmel. Fura egy találkozás volt. Főleg, hogy most leszek végzős gimis. Nem hiszem el, hogy ezt csinálják velem. Mi lesz a versenyeimmel?  O.K. Senki nem tud róla a családban, de én attól még szeretem és jól is csinálom. Sőt. Nyerni szoktam. Akkor veszítettem utoljára mikor... Nem ezt majd később mesélem el. Oh, és természetesen akkor mikor nem én ültem a kormány mögött. Szóval, a barátaim közül én vagyok Lucky. Tényleg furcsa találkozás volt. Apám bejött a házba, leült és elkezdett valamit magyarázni nagyiéknak. Sajnos nem hallottam túl jól a lépcsőről.

-          Jane, Arthur kérlek...Tudom, hogy...de ez szükséges...Te is tudod...Nem nekem is...Persze... Most született...Olyan, mint...volt...Csodálatos...Rögtön fel...

-          De John, nem gondolod... Későn...hiszen most...a gimnáziumban. –És ez volt az a szó, hogy tudtam rólam van szó és, hogy apám el akar vinni innen. Hát berontottam a szobába.

-          Nem megyek innen sehová! Főleg nem arra az Isten háta mögötti helyre! És főleg nem VELED! – de tudtam, hogy nagyi és papa is meg van már győzve és, hogy az Isten említése miatt már haragszanak is rám.

-          Én is örülök neked Emma. De hiába ez a kirohanás, nem tudod mik a körülmények és, hogy miért kell velem jönnöd. Oda ahová való vagy. Oda ahol önmagad lehetsz és nem valami kis autóversenyző csitri, aki azért vezet, hogy legyenek barátai. Nem tudod, miért vagyok itt, és ha már itt tartunk. Szokj le a hallgatózásról. 1. Rossz dolog. 2. A végén olyat hallasz, amit nem szeretnél. – De honnan tudja, hogy versenyzek?

-          Nem, szólhatsz bele az életem be, hiszen azt sem tudod miért lettem ilyen, ki hibájából. Hiszen nem is vettél részt az életemben, csak úgy lengtél egy madzagon, és ha az a madzag visszapattant megjelentél. Mint most is!

-          Vigyázz, hogy beszélsz apáddal kis unokám! Mert igaza van, és ott biztonságban leszel, és nem fogsz életveszélyes mutatványokat végre hajtani. Nem is értjük honnan jött ez a versenyzés! Te is tudod, hogy veszélyes és felelőtlen minek is hívják? Oh, igen sport. Mikor először hallottuk az iskolaigazgatótól azt hittük viccel.

-          Ez mikor volt? Mióta tudjátok?

-          Már egy ideje. Talán DECEMBER óta.

-          MI?! Olyan régen? – Május 31-e volt.

-          Igen és úgy döntöttünk elküldünk apáddal Montanába. Szeretnénk, ha jól viselkednél, és nem tennél rossz fát a tűzre. – Szinte megadóan sóhajtottam és beletörődve megkérdeztem.

-          Mikor indulunk? – Szerda este volt.

-          Szombaton indulunk, mert még el kell intéznem pár dolgot itt.

-          Oh, yee. – És elvonultam. Nem érdekelt már semmi. Elmegyek innen és senki nem tudja megakadályozni. Sajnos. Bementem a szobámba és zokogtam és zokogtam. Miközben sírtam fura elhatározásra jutottam. Eladom az autóm. Hisz ott úgysem tudom majd használni és legalább lesz pénzem.

A szobán egyébként nagyon jól néz ki, majdnem minden fehér és fekete. Csak a ruháim színesek. A legjobb a szoba közepén elterülő kerek ágy. Egyébként hatalmas szobám van, nem is nagyon értem, hogyan is lehet ekkora. Szinte a fél házat elfoglalom, na de mindegy. Különben van még egy fekete fehér piros színű fürdőszobám és persze egy gardrób szoba. Teljesen más vagyok, mint a szobám. Szinte gyűlölőm a szobámat, nekem túlságosan is steril hatást kelt. Egy lakberendező rendezte be a szobámat mikor 15 voltam. Nem természetes, hogy nem tudom, mit akarok? Dehogynem az. Ennyi a nagy sztori a szobámról. Te jó ég holnap suli van, hogy mondom én ezt el a barátaimnak?

Sziasztok!!!

Ezt a blogot a barátnőmmel fogjuk írni!!Olvassátok sokan!!!
A történetről:
Egy lányról szól aki az apukájával él Montánába.Anyukája kiskorában meghalt mikor balesete volt.


egyenlőre ennyi.