Szió!
Nem tudom, hogy hogy reagáltok, de mit szólnátok még egy történethez? Megint elkezdtem egyet és én nagyon élvezem. És lehet megosztanám veletek. Mit szóltok? Szavazzatok, lécci! *.* Jól esne, ha nem hát nem, de azért mégis csak tudom mit gondoltok! :D
A történet egy lányról szól, akinek az anyukája újra házasodik és ezzel megindulnak a gond hegyek. Ott a fura mostohaapuka, meg persze a helyes fiú, meg Verona és persze egy bűnszövetkezet. :) Nem lesz szerintem hosszú, csak egy nyár alatt fog ez is lejátszódni. :)
A friss már készül, csak még simításokat kell rajta végezni. :)
Na, szóval a lényeg! SZAVAZZATOK PLEASE!
Sok időtök van. Jövő szerdán meglátjuk. :)
Pusza:
Dorothy
Sziasztok!
Nos, köszönöm, a komit damonnak. Nagyon örültem neki. :D Úgy látszik többet nem kapok. :( Nos, gondoltam azért hozom nektek a fejit, hiszen kaptam 4 pipát. :)
De félre értettétek a végét picit. a "..." nem a csókot jelentette, hanem, hogy ebben a fejiben fogjátok megtudni mit csinált.
Egy Adele számot választottam most. Remélem tetszeni fog. Ha valakit érdekel a magyar szöveg, akkor majd írjon komit. vagy menjen fel a zeneszoveg.hu-ra.
Kérek szépen min 2 komit! *.*
Pusz: Dorothy
...és neki állt főzni. FŐZNI! Komolyan neki veselkedett egy
tejbegríznek. A legviccesebb az volt, mikor a grízt kezdte belekeverni. Minden
csupa gríz lett. Miközben öntögette, odaszólt nekem, hogy találjam ki milyen
sütit szeretnék. Azért tudni kell, hogy Theo marha komolyan veszi a főzést meg
a sütést is.
-Mi lenne, ha egy egyszerű pudingot készítenénk?
– kérdeztem már félve a választól.
-Egyszerű? A puding oké, na de egyszerű? Ki
akarod nyírni a kreativitásom?
-Atyám! Add, hogy ne az történjen, amire
gondolok!
-Elkéstél Lucky. Na, állj csak neki annak a
pudingnak. Én addig előkészítem a tálcsikákat.
Pár percig csendben dolgoztunk, majd Theo szólt, hogy készen van. én is
elkészültem a saját feladatommal és elkezdtük kiönteni a tálakba. Theo
feldíszítette, betettük a hűtőbe és leültünk vacsorázni.
Miután elfogyasztottuk a kissé kései lakománkat, még sokáig
beszélgettünk semleges témákról, mint például Bina és Johnny, akik igazán összejöhetnének
végre, mivel természetesen mindkettő nekünk panaszkodik, hogy milyen a másik,
miért nem szakít a barátnőjével (Johnny), miért kavar azzal a pojácával (Bina)
és különben is mit képzel magáról, hogy nem hív fel és mi egy s más.
Mikor Tonyra került a téma, Theo
érdekes fejet vágott.
-Nem értem, mit láttok, abban a gyerekben. Olyan
gyerekes, meg nem a hűségéről híres.
-Én meg azt nem értem miért zavar ez téged?
Hiszen semmi közöd hozzá ki-kivel randizik vagy jár, nem?
-Nem érted. Nem való hozzád. – erre felnevettem.
-És ki illik Theo? Akit mindhárman tökéletesnek
találtok. Menyus! Örökre vénkisasszony maradok. Ilyen pasi nem létezik.
Bár...lehet, de akkor a fiúkat szereti ő is.
-Em, ez nem vicces. Én csak segíteni szeretnék
neked. Mert mikor majd szakít veled, nekem kell majd vigasztalnom téged, ja és
bevernem a képét is nekem kell majd.
-Igen, Theo? Neked? – vágtam vissza élesen. – és
téged ki fog vigasztalni mikor Emily végre szakít veled?
-Mi köze ehhez Emilynek?
-Ó, akkor te nem látod azt, amit mindenki más
lát. Na, hagyjuk is. Nem éri meg.
-Na, nem Lucky. Most ezt szépen elmagyarázod
nekem és lehetőleg ne akadj ki. Most rajtam a sor?
-Rajtad a sor? Mi ez? Valami ócska mexikói
sorozat? Tudod mit Theo? Menj a francba és vissza se gyere!
Ezzel a mondattal szándékoztam távozni a színről, de valaki elkapta a
karomat és kiráncigálta kertbe és az autók felé haladtunk. Mikor odaértünk,
hirtelen meg makacsoltam magam és lecövekeltem.
-Nem megyek sehová Theo! Mit a...
-Jó, nekem itt is jó.
-Mi? Theo, miről beszélsz?
-Valamit már régen meg kellett volna tennem. De
nem mertem, mert gyáva voltam és különben sem tudtam hogyan is kellett volna
csinálnom. Szóval 7 éve elszalasztottam a pillanatot. Most nem fogom hagyni.
Nálad van a medál? – kérdezte egy picit felpörögve.
-Persze. – válaszoltam értetlenkedve.
-Mindig rajtad van? – ráncolta össze a
szemöldökét.
-Hát...öö. az úgy volt...
-Mindegy. Add ide.
-Mi? Dehogy adom! Az enyém! Te mondtad!
-Nyugi visszakapod. Gyere, állj ide a fához. Dőlj
neki. Ne vágj ilyen fejet. Biztos vagyok benne, hogy emlékszel. – hajolt
közelebb, mire én próbáltam hátrább hajtani a fejemet, hogy ne legyen olyan
közel, de nem ment.
-Theo nem tudom, mit akarsz, de nem veszek részt
benne. – ejtették ki a szavakat az ajkaim, de közben kezeim a nyakláncom felé
nyúltak és lekapcsolták egy medált a sok közül és oda nyújtottam neki.
-Köszönöm. – engedte el a fát – aminek eddig
támaszkodott a fejem mellett – és lefejelt engem. – bocs. Na, szóval. Ismerős
jelentet,
-Theo. Most mit akarsz? Mit csináljak? Álljak le
veled veszekedni?
-Beszélnünk kell. – ugyanúgy, mint sok évvel ez
előtt vágtam egy grimaszt, de most a felismerés miatt.
-Először is: Sajnálom. – vágott bele mielőtt
vághattam volna. – Másodszor: ez a tiéd. És harmadszor... – nem úgy fejezte be,
ahogyan 7 éve. Amit tett azzal meglepett és rengeteg érzelmet és kérdést vetett
fel bennem. De minden vívódásom ellenére ajkaink tovább járták boldog (?)
táncukat, nem törődve semmivel és senkivel. Csak mi voltunk és a visszatérő
vihar. Az eső már zuhogott, már komolyan a bugyim is vizes volt, de a csókot
egyikőnk sem szakította meg.
Hirtelen tért vissza az eszem és elszakadtam tőle. Nem is tudom. Fura
volt. Fájt, hogy el kell szakadnom tőle. ATYÁM!!! Ő meg csak ott állt és az
izgalomtól tágra nyílt szemekkel, majd beletúrt a hajába. De még mindig nem
szólt. Csak vigyorgott. Én szólaltam meg először.
-Oh, hogy az a skót kockás légy kaki!
-Mi van? – nézett rám teljesen elveszítve a
fonalat. Látszik, hogy fogalma sincs mi bajom.
-Mit tettél? Észnél vagy? Mi van Emilyvel?
Szakadj meg Theo! Nem képzeled? Te meg őrültél? Állat, hogy tehettél ilyet!
Másnak ismertelek! Én...
-Mi?! Álljunk csak meg. Miért lennék én állat? Mi
mit tehettem ilyet? Egy gőzöm sincs, miről beszélsz és kettő te is részt vettél
benne! Én legalábbis éreztem. Sőt! – vigyorodott el megint a végére.
-Te!... – és neki álltam püfölni őt. Az első döbbenet
után reflexből kapta el a csuklómat.
-Mit csinálsz? – kérdezte felvont szemöldökkel, majd
váratlanul elgondolkodott. – Mi van Emilyvel?
-Jársz vele, nem? – kérdeztem sértetten.
-Aha...Jártam. – a döbbenet kiütközött az arcomra.
Most mi?!
-Tessék?
-Sza-kí-tot-tunk. – szótagolta a mondatot.
-O-ké.. – egy kis gondolkodás után szóltam így, majd
belegondoltam. – Van közöm hozzá? – Nem válaszolt. – Theo! Van bármi közöm hozzá?
-Nincs. – válaszolta lassan.
-Theo...!
-Tényleg. Igazából ő dobott engem. – vágott ehhez
a mondathoz egy érdekes fejet.
-Most. Már. Tényleg. Nem. Értem. – ültem fel a platós
autónkra.
-Figyelj! Tegnap ugye ott voltunk a cukiban, mind.
Emily látott titeket Tonyval, ami hát...nem esett jól neki. Hiszen mindig ő volt
a kedvenc unokahúga Tonynak.
Sziasztok!
Tudom, hogy sokáig kellett várni rá és nem is olyan hosszú, de egy lényeges mozzanata a történetnek. :)
Van hozzá zeném is, bár szerintem már ismeritek. :)
Zorka szám. :)
Kérem szépen a 3 komit és hozom a következőt. Mikor Lindusnak megmutattam, érdekes dolgokat mondott. :)
Remélem tetszeni fog, pusz:
Dorothy
Miután Bina, Johnny és Jenny is lelépett, mi még maradtunk pár
órácskát. Tonyval egész jól kijöttünk, igaz Theo érdekes fejeket vágott egy-egy
karérintésnél. Nagyon jól éreztem magam velük. Tony igazán kedves, de azt nem
nagyon tolerálom, hogy nem mondta meg az eredeti nevét. Viszont, az, hogy
vicces, kedves, aranyos, jaj és milyen cuki volt, hogy gőze sem volt ki vagyok,
mi vagyok? De egészen jól kivágta magát a kínos helyzetből. Remélhetőleg megint
találkozni fogok vele, akkor is ha Binának nem tetszik. Tony legalább nem
viselkedik velem furán.
Jól éreztem magam és fura módon, de végre önmagamhoz közel járok.
Végre hasonlítok a régi önmagamhoz. Hasonlítok. De soha nem lehet már ugyanolyan.
Itt hagytam egyszer régen és most nem találom.
Elég az érzelgésből, most mész és foglalkozol a lóval. MOST!!!!!!!!!
Tényleg, még nevet is kell neki találnom, vagy –nunk, ha Theo itt van.
Megint esni fog. Vihar lesz, de még van időm. Theo nincs itt, egyedül
fogom szelídítgetni. Érzi, hogy vihar lesz. Nem nyugtalan, hanem érdeklődve néz
körbe. Mintha várna valamit.
Szóval teljesen olyan volt mintha várná a vihart, hogy zuhogjon az
eső, dörögjön az ég és villámok cikázzanak. Fura egy ló, de úgy látom már volt
betanítva és nem is felejtett sokat. Csak kicsit vadabb vizekre evezett
mostanság. Mint én.
Még gondolkodtam volna tovább, de már megláttam az első villámot, nem
sokára meghallottam az első dörrenést is, de még mindig messze volt. Hirtelen
mintha valami külsőerő irányított volna, felugrottam a nyeregbe és elkezdtünk
vágtázni a szabadság felé, vagyis hát elsőnek átugrattunk a kerítésen, majd az
erdő mellett vágtáztunk el, majd egy tisztáson torpantunk meg. A vihar is alább
hagyott picit, de érezhető volt, hogy visszatér. ,
Bőrig ázva másztam le a lóról és sétáltam a fejéhez. Mikor rám nézett
egy utolsó villám visszatükröződött a szemében és ez volt a pillanat mikor
tudtam a nevét. Storm. Vihar. Tempesta.
Theo Istambulnak akarta elnevezni. Nem tudni miért, egyáltalán nem illik rá ez
a név.
Szerintem
órák múlva, de igazából alig félóra múlva visszacaplattunk, majd egy kockacukor
és egy elsuttogott “Storm” után ott hagytam.
Mikor a
konyhába léptem nem várt személy fogadott. Theo. Mit keres itt egyáltalán? Apa
Andánál van és, ahogy elnézem őket valaki nem sokára költözni fog.
-Mit keresel itt?
-Szerinted? Kerestem Isztambult és nem találtam.
El tudod képzelni mit éreztem? Eltűnt a lovam! Már ott tartottam, hogy felhívom
Jot. Képzelheted mit szólt volna. Igazán...
-Elég! Egy a neve: Storm! Kettő ne beszélj úgy
róla, mintha a tulajdonod lenne, mert nem az! Van saját akarata és gondolata
is, képzeld! – hű, régen beszéltem így bárkivel is. Régen voltam ilyen, még a
nagyiék kutyáját sem védtem ennyire. Pedig szerettem. Úgy látszik ez a ló
visszahozta a régi énem. Bánnám? Nem tudom. Talán, vagy nem is. Akkor nem
voltam ilyen...gonosz, meg nem törődöm. Ok ember fontos volt, most kevesebb az.
Ezt talán bánom, de hát, azt mondják, a gyász megváltoztatja az embert, minden
értelemben. Na, de ennyire?
-Emma! Emma! EM!
-Tessék?
-Ez most mi volt? – kérdezte aggodalmasan.
-Elgondolkodtam. Talán baj? – vágtam vissza
indulatosan.
-Jó, jó, nem kell rögtön leharapni a fejemet.
Udvarias érdeklődés volt. Tudod volt egy rohamod nem régiben. Emlékszel? Tudod
rángatóztál, meg elregélted az eddigi éveidet. Utána néztem és szerintem is
attól vannak ilyen rohamaid, mert régen...hát ért pár megrázkódtatás, meg ugye elköltöztél.
Ez is nagy változás lehetett. Most pedig itt van, hogy jövőre végzősek leszünk.
A hónapban vizsgáztál, meg persze volt a rohamod is, ki is hagytad az évzárót. Érdekes
volt úgy egyébként, a fél osztály épp, hogy átment, Bina kitűnő lett a változatosság
kedvéért. Johnny hozta a formáját és szín hármassal átugrott. Én meg vegyesen szereztem
a jegyeimet. Emlék... – tettem a mutató ujjam a szája elé.
-Shh. Tudod, veled csak egy baj van. túl sokat beszélsz.
-Miért jobb lenne, ha ezt csinálnám? – kérdezte és...
