Pusz:
Dorothy
És a feji:- Most. Már. Tényleg. Nem. Értem. – ültem fel a platós autónkra.- Figyelj! Tegnap ugye ott voltunk a cukiban, mind. Emily látott titeket Tonyval, ami hát...nem esett jól neki. Hiszen mindig ő volt a kedvenc unokahúga Tonynak.- MI?!
≤Bina
szemszöge≥
Elszakadtam
tőle és elkezdtem futni. Egészen hazáig futottam. Mikor haza értem elővettem a
telefonom és elkezdtem keresni az „életmentő” számot. Amint megtaláltam már
tárcsáztam is…
-
Szia – szólt bele legjobb barátnőm feltűnően boldogan.
-
Szia! Em megcsókolt!!- hadartam gyorsan a telefonba.
-
Ki?- értetlenkedett Em.
-
A húsvéti nyuszi. Szerinted?!
-
Uram atyám. Álmodunk? Én is meg lettem csókolva ugyanis….- nem hagytam ,hogy befejezze közbe vágtam.
-
Csak nem..?Végre – izgulni
kezdtem végre rendbe jön a kapcsolatuk. És mit mondott?
-
Tudtad, hogy Emily Tonyi unokahúga?
-
Nem.. Mért az unokahúga? Jézusom
kivel töltöttem én a délutánom...
-
Johnny? Theo mesélte, hogy szakítottak..
-
Johnnyn kívül gondoltam....És akkor most ti....?
-
Nem tudom Bi…...nem tudom. Ti?
-
Szakítottak...de nem mondta ki nyíltan.....Tőled tudtam meg…- amiben
bíztam tettem hozzá magamban
-
Ajjaj..
-
Én pedig mi után megcsókolt ott hagytam....- suttogtam,de persze
hallotta..
-
Otthagytad!?Miért?Bi lehet ez rossz döntés volt!- mondta ki a számomra
már nyilván valót…
-
Ez nem lehet, hanem biztos....
-
Jaj drága miért szenvedünk mi mindig?Leordítottam mikor Stormot le
Istambulozta…..-Hm.. Storm..
-
Mi? Storm??Nekem tetszik.....
-
Storm lett az új ló neve. Aha, szerintem is jó. Ja igen… és az esőben csókolt meg. Kicsit sem nyálas…Hjaj…mi lesz velünk
Bi?
-
Hát csoki fagyit eszünk és latin-amerikai sorozatokat nézünk...mit
szólsz??- kuncognom kellet ezen…
-
Áh legyen mexikói!- ezen a mondaton kitörtem hangos nevetésbe…
-
Átjössz??
-
Igen-szükségünk van egymásra….- De várj egy picit csöngetnek..
Mikor kinyitom, az ajtót a szívem kihagy egy ütemet…. Ha nem többet…
-
Bina…. Beszélhetnénk?- nézett rám könyörgően Johnny. Tőlem már csak egy
bólintásra futotta. Kitártam az ajtót ezzel jelezve, hogy jöjjön be.
-
Em vissza...visszahívhatlak kicsit később...Itt van!!
-
Persze!!!De gyere át!Mesélned kell!- ezen jót mosolyogtam.
-
1 óra múlva, oké?? Addigra rendeződik, a helyzet remélem....
-
Okés. Hívj vagy gyere!
-
Majd később beszélünk. Szia!
-
Pá!- ezzel leraktuk a telefont. Én pedig félve néztem fel Johnny
szemébe. Amiben nem kevés érzelem kavargott.
-
Bi.. Mért szaladtál el?Mi történt?- Tényleg érdekelte..de erre talán még
én se tudom a választ….
-
Nem tudom…. Talán megijedtem…. Vagy …fogalmam sincs, sajnálom! – néztem
rá bocsánatkérően.
-
Bina... Ezt inkább hagyjuk, oké?- meg se várva válaszom folytatta – Azt
akartam mondani, hogy szeretlek. - és megcsókolt. Miután elszakadtunk így
szólt- Mielőtt félre értenéd szakítottam vele. Én azt szeretném, ha te lennél a
barátnőm. - Válaszképp csak megcsókoltam.
-
Emma elmondta. - ezen csak kuncogott. - Johnny nekem át kéne mennem
Emhez. Megígértem neki. Lenne kedved
elkísérni hozzá? –kérdeztem.
-
Hát persze. Akkor én is elmegyek Theohoz utána.
Emmékhez
vezető út jó hangulatban telt. Sokat nevettünk és most boldognak érzem magam.
≤Emma szemszöge≥
-
Szóval...Mi is van most? Hogy lehet Emily Tony
unokahúga? Ez...lehetetlen, nem?
-
Emma, nyugi. Lehetséges. Tudod, Tonynak van
egy bátyja és ő már megházasodott már jó pár éve és van egy lánya, aki Emily.
És röviden ennyi a story.
-
De ezt hogy? Ez...fura, de nagyon.
-
Hát, szerintem most ez nem lényeges. –
miközben ezt mondta közelebb hajolt hozzám, de én megállítottam.
-
Theo...Nem képzeled?
-
Hmm...hát, őszintén? - mondta és még mindig felém jött. – Szerintem élvezted. És akarsz még. – és
ajkait finoman ez enyémekre helyezte, én pedig megint elvesztettem az eszemet. Majd
egy kis idő után szinte elrántottam a fejem tőle és ugyanazzal a lendülettel el
is löktem, de úgy hogy elesett.
-
Úristen! Theo! Jól vagy? – hajoltam fölé, nem
szólt egy szót sem, de egyszer csak egy kéz érintését éreztem a nyakamon és
megint Theo ajkaival találkoztam egy rövid puszi erejéig. – Theo te beteg vagy, de nagyon! – kiáltottam
rá.
-
Köszönöm a bókot. – válaszolta vigyorogva,
majd hirtelen felállt és a kezét nyújtotta felém, mivel hogy én személy szerint
hasra estem ettől a hirtelen mozdulatától. Nem fogadtam el a kezét, hanem
felálltam (saját erőmből) és megvetően néztem rá.
-
Köszönöm a segítséget. Neked nem a lovakkal
kéne foglalkozni? – vágtam oda „keményen” a szavakat.
-
Lucky, figyelj...
-
Nem érdekel, csináld azt, amivel megbíztak. –
csak azután mertem megfordulni miután hallottam az ajtó csapódást. Valahonnan a
távolból egy ismerős dallamot hallottam és a következő másodpercben már
száguldottam is a szobám felé, hogy felvegyem a telefont. Mikor beértem a
szobámba egy pillanatra megtorpantam, hol is hagytam a telefont? De
szerencsémre hamar megtaláltam így fel is kaptam és sikerült egy értelmes
sziát.
- Szia! Em megcsókolt!- hadarta gyorsan a
telefonba.
- Ki?- értetlenkedtem.
- A húsvéti nyuszi. Szerinted?!
- Uram atyám. Álmodunk? Én is meg lettem
csókolva ugyanis…- a kis pimasz közbevágott.
- Csak nem..? Végre. És mit mondott?
- Tudtad, hogy Emily Tonyi unokahúga?
- Nem... Mért az unokahúga? Jézusom kivel
töltöttem én a délutánom...
- Johnny? Theo mesélte, hogy szakítottak..
- Johnnyn kívül gondoltam...és akkor most
ti....?
- Nem tudom Bi...nem tudom. Ti?
- Szakítottak...de nem mondta ki
nyíltan.....Tőled tudtam meg… - amiben
bíztam tettem hozzá magamban
- Ajjaj..
- Én pedig mi után megcsókolt ott hagytam....-
suttogtam,de persze hallotta..
- Otthagytad!? Miért? Bi lehet ez rossz döntés
volt! – kiabáltam vele.
- Ez nem lehet, hanem biztos....
- Jaj, drága miért szenvedünk mi mindig?
Leordítottam mikor Stormot le Istambulozta…..
- Mi? Storm??Nekem tetszik.....
- Storm lett az új ló neve. Aha, szerintem is
jó. Ja, igen… és az esőben csókolt meg. Kicsit sem nyálas… hjaj… mi lesz velünk
Bi?
- Hát csoki fagyit eszünk és latin-amerikai
sorozatokat nézünk...mit szólsz??- kuncogott.
- Áh, legyen mexikói!- vágtam rá viccesen.
- Átjössz?
- Igen. De várj, egy picit csöngetnek..
- Em vissza...visszahívhatlak kicsit
később...Itt van!! – suttogta szinte ezeket a mondatokat.
- Persze! De gyere át! Mesélned kell! - ezen jót mosolyogtam.
- 1 óra múlva, oké? Addigra rendeződik, a
helyzet remélem....
- Okés. Hívj vagy gyere!
- Majd később beszélünk. Szia!
- Pá!- ezzel leraktuk a telefont.
Jaj, remélem, hogy nem küldi el sehová szegény
Johnnyt, így is elég szarul érzem magam miatta. Na, röviden egy órám van
elkészülni és „lakhatóvá” tenni a szobámat, szóval azt hiszem inkább neki
látok, mint sem rumlival fogadjam Binát.
Mikor beléptem a szobámba nem várt személy
fogadott. Theo természetesen. Elém lépett és megszólalt:
-
Lucky figyelj...
-
Nem érdekel Theo! És ha most megbocsájtasz, de
nekem pakolnom kell.
-
Hallottál Johnnyékról? – kérdezte hirtelen.
Megtorpantam.
-
Tessék? Igen, végül is. Mikor letettem a
telefont épp akkor kezdték el megbeszélni a dolgokat.
-
Aha, az jó. De te mikor beszéltél Jennyvel?
-
Én? Nem beszéltem vele. Binával beszéltem. –
erre csak a szemöldökét ráncolta.
-
De én úgy tudtam, hogy Jenny most ment
Johnnyhoz, hogy nem úgy gondolta és szeretne továbbra is vele lenni.
-
Mi? Ez nem lehet igaz! Éreztem én, hogy lesz
még baj azzal a csajjal! – emeltem fel a hangom pakolás közben, mert, hogy most
már biztos itt marasztalom Binát.
-
Lucky...Ne feledd nekem ehhez nincs semmi
közöm. – és ezzel a mondattal elment. Na, ezzel is jól ki vagyok segítve.
Mondtam magamban és tovább rakosgattam a dolgaimat.
Végig rohangáltam az elmúlt órát, de legalább
normálisan néz ki a ház(nak annak a része, ahol közlekedni fogunk). Csengettek
én pedig szokás szerint (még LA- ben ragadt rám) rohantam ajtót nyitni.
Hirtelen rohantak meg az emlékek.
Szakadt az
eső, ez itt nem volt megszokott, April is telefonált, hogy két perc múlva itt
van, nyissam ki az ajtót. Már lassan 4 éve élek itt. Apával nem sokat
beszéltem, karácsonykor szokott jönni, de akkor sem vagyok vele kedvesebb.
Rohantam az ajtóhoz mikor kopogtak és feltéptem az ajtót. April ott állt picit
megázva, de látszólag boldogan.
-
Képzeld
Pete randira hívott! El tudod képzelni? Ő! Engem! – kezdte minden köszönés
nélkül. Festett (én festettem) vörös haja a vállát verdeste és kicsit csapzott
volt az esőtől. – Érted? Az a nyomi! – Hát, igen. Pete kicsit fura figura volt.
Vizenyős kék szeme és barna tüsi haja volt és (szerintem) nagy orra, de talán
egy jó dolog van a gyerekben, hogy szinte rajongott Aprilért, szinte minden
hónapban randira hívta, ami természetesen kikosarazással párosult. De miután
April elküldte melegebb éghajlatra, a lány valahogyan mindig nálam kötött ki és
elmesélte, ez alkalommal mit talált ki a fiú. – Hallod, az esőben futott
utánam. – elmosolyodtam. Barátnőm imádja a romantikus filmeket, főleg az esőben
csókolózom, és teljesen happy vagyok filmeket. Szóval lehet, hogy most az
egyszer sikerülni fog szegény Petenek.
-
És mit
mondtál neki?
-
Hát,
semmi. Felszálltam a buszra és...íííj, azt mutattam, hogy hívjon.
-
Ííííííííííííííí!
– visítottunk és a hatás kedvéért még ugráltunk is. – Megsértődsz, ha azt
mondom, hogy végre?
-
Hát,
valószínűleg nem. – válaszolta vigyorogva, de nekem valahogyan rossz érzésem
támadt.
-
Te...April...Honnan
tudná a számodat? – értetlenül nézett rám.
-
Drágám,
már megszokhattad volna, hogy LA- ben laksz. Itt a suliban mindenki tudja
mindenkinek a számát. – csak elmosolyodtam rajta. Egyszer csak megszólalt a
telefonja, ő pedig felvisított. – Szia! Aha. Nem. Igen! – kiáltotta szinte
„boldogan” és lerakta a mobilt. – Emma! Segítesz? – kérdezte. Megdöbbentem,
most először kérte, hogy segítsek neki bármiben is. Ő mindig megoldotta, minden
problémáját. – Ja, igen. Te is jöhetsz. Van egy barátja, akit érdekelhetsz.
-
Oh, köszi,
de szerintem csak segítek neked és itthon megvárlak. Rendben?
-
Biztos?
Kék szem, szőke haj és igazából, honnan is jöttél? Montanából igaz? Na, ő is
odavalósi. Nem tudni meddig marad. Csak egy kaland lenne. Egy jó poén.
-
Nem April.
Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
-
Egyébként
még a legjobbat nem is mondtam. Tudod hová visz? Egy autóversenyre! Gondolj
bele? Száguldás, sebesség és gyorsaság. – megdermedtem immár másodjára. Ez
szinte úgy hangzik, mint a lóversenyzés. El kell mennem.
-
Tudod mit
April? Lehet, elnézek. Érdekesen hangzik.
-
De jó! Te,
ugye tudsz már vezetni?
-
Persze
hogy tudok, ne feledd, LA- ben vagyunk. Itt minden tini tud vezetni. – mondtam
vigyorogva, mire ő csak kinyújtotta rám a nyelvét.
-
Na, inkább
készülődjünk.
Sikeresen
elkészültünk mire Pete ideért hozzánk és már készen álltunk az indulásra is,
csak a nagyiéktól búcsúztam el egy majd jövök felkiáltással. Szerencsére már
leszoktak róla, hogy nevelni próbálnak. Beszálltunk Pete sportautójába, én
ültem hátra, így remek kilátásom nyílt rá hogyan vezet is Pete. Vagyis hát nem
is azt néztem ő hogyan vezet, hanem, hogy az autót hogyan kell vezetni.
Tökéletesen láttam viszont Pete bátortalan mozdulatait mielőtt rendesen
megfogta volna April kezét.
Mikor
megérkeztünk, kiszálltunk (az én esetemben ez kicsit komplikáltabb volt) és
rögtön egy csapat fiú és néhány lány fellé vettük az irányt. Ott mindenki
pacsizott, meg bokszolt röviden üdvözölte az érkezőt. Én viszont inkább az
autókat néztem és rendesen megijedtem mikor barátnőm elkapta a karomat és a
fülembe súgta:
-
Bocsi, az
a fiú nincs itt. Ma utazott vissza.
-
Semmi már
megszoktam. – mosolyogtam vissza rá.
-
De van egy
jó hírem. A kapitánynak tetszel. – összeráncolt szemöldökkel néztem végig a
fiúkon, akik ott álltak.
-
Melyik az?
-
Az a
magas, szőke, barna szemű. Egyszerűsítek. Aki figyel most is. – visszanéztem
arra a fiúra. Egész helyes volt, de valami hiányzott belőle. Mikor észrevette,
hogy figyelem magabiztosan elmosolyodott és elindult felénk. Amikor odaért csak
egy pillantást vetett Aprilre és barátnőm rögtön tudta, most mennie kell.
-
Szia! –
mondta mély hangon.
-
Szia. –
cincogtam én vissza.
-
Sam vagyok,
te?
-
Emma.
-
Szép név.
De nem ez a legszebb, ami hozzád tartozik. – mondta még mindig tökéletes
magabiztossággal. Hirtelen én is nagyon bátornak éreztem magam és csábosan
villantottam egy vigyort.
-
És mi
lenne a szebb?
-
Nem is
tudom. Talán a szemed, vagy a hajad, vagy talán az ajkaid. – visszatartottam a
lélegzetem ezekre a szavakra, mivel amiről beszélt azt végig simította a
mutatóujjával.
-
Figyelem!
A verseny két perc múlva kezdődik! Ismétlem két perc múlva.
-
Versenyzel?
– kérdezte, mire elhúztam a számat.
-
Nem tudom,
hogy kell. De majd szurkolok. – mondtam és elindultam barátnőmék felé. De
hirtelen visszafordítottak és nagyon közel találtam magam Samhez.
-
És mit
kapok, ha nyerek? – csak tudálékosan mosolyogtam és végig simítottam az arcán.
-
Meglátjuk
Sam.
A versenyt
végig izgultam és mikor Sam autója ért be elsőként ugyanúgy örültem, mint a
többiek. Mindenki odaszaladt hozzá így én is így tettem. Mikor felálltak a
kezdetleges dobogóra a fiatal srácok (lányok és fiúk egyaránt) keresték az
embert, aki átadja a díjakat. Egyszer csak egy idősebb férfi állt meg előttem
és nagyon mély hangon megkérdezte átnyújtanám e a díjakat. Bólintottam, és
amikor felkászálódtam én is a „színpadra” még nagyobb tapsvihar alakult ki. Sorjában
átadtam a harmadiknak és a másodiknak járó díjat. De mikor Samhez értem nem
tudtam mit csináljak. Ő viszont megoldotta, mellém pattant és átvette tőlem a
díjat, majd suttogva megkérdezte megcsókolhat e. Aprót bólintottam és a
következő pillanatban lassan hozzá ért a számhoz (a szájával persze), majd
ahogyan a tömeg is hangosabban kezdett ordibálni, egyre vadabbul csókolt.
Kellemes volt, nem volt semmi okom a tiltakozásra, mégis én fejeztem be a
csókot.
-
Köszönöm. –
suttogtam, leugráltam a színpadról és elkaptam April karját, húzni kezdtem
hazafelé, de szerencsémre Pete értette, mit szeretnék és felajánlotta, hogy
haza visz minket.
Otthon
berobbantunk a szobámba és lépésről lépésre kielemeztük az esténket.
-
Emma! Emma! Minden oké? – kérdezte egy hang.
Bina gondoltam egy lassan kinyitottam a szememet. A konyhában feküdtem az ajtó
mellett. Johnny aggodalmasan nézett rám, de közben sütött róla a boldogság.
-
Igen, persze. – mosolyogtam rájuk. – De nem én
vagyok most a lényeg. Meséljetek!
-
Minek Em? – kérdezte Johnny, mire megütközve
néztem rá. – Úgyis ki fogjátok elemezni az egészet kettesben. – vigyorgott.
-
Én is örülök a társaságodnak Johnny.
Utánozhatatlan vagy.
-
Köszönöm a bókot. Hiányoztak kedves szavaid. –
csak egy grimasszal válaszoltam.
-
Tényleg. Szombaton lesz ez a szépség izé. Most
ki kivel megy? – tettem fel a (szerintem) nagy kérdést. Bina is érdeklődve
nézett a picikét zavarban lévő Johnny felé. Pár perc hallgatás után feleszmélt.
-
MI? Ja, hogy ez komoly kérdés volt? Szerintem alap,
hogy Bivel megyek. Ő a barátnőm, nem? – Én erre inkább már nem szóltam semmit,
de Bina a nyakába ugrott és megcsókolta.
-
Hé, emberek! Toleráljuk a szinglit! – nyögtem
ki a világ egyik leghülyébb mondatát. Bináék csak nevettek rajta, de Theo pont
elkapta a mondatot.
-
Aha. Szingli. – ebbe a két szóba
annyi...megvetést tudott belesűríteni, hogy az nem létezik.
-
Miért szerinted, hogy nevezik azt, akinek
nincs barátja? – erre a kérdésre csak felhúzta a szemöldökét és gúnyosan
elmosolyodott. Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó és Jenny lépett be a
konyhába.
-
Sziasztok. ... Emma beszélnünk kell.
-
Öhm, oké. – pillantottam Johnnyék felé, mire ő
is arra nézett és boldogan (!) elmosolyodott. Odalépett Binához és átölelte.
-
Jaj, de örülök nektek! Végre. – mindenki
kérdőn nézett rá, ezért folytatta. – Ha tovább kell játszanom, lehet, beleőrülök.
– Na, jó, most mi van?
-
Tessék? – dadogta Bina. Jenny ijedt pillantást
küldött Johnny felé. – De..az nem lehet... ti szerettétek egymást, nem? Azért
ölelgettétek egymást, meg csókoltátok meg a másikat.
-
Bi figyelj, megmagyarázom.
-
Igen. Én is arra várok. – mondta idegesen az
említett.
-
Szerintem hármunknak semmi keresni valója itt.
–súgta Theo a fülembe, amitől megborzongtam, de egy helyeslő bólintásra még
volt erőm. Jenny is vette az adást és velünk tartott a nappaliba.
-
Na, igen Jenny mit szeretnél,
-
Hát, igazából ezt Binától kéne megkérdeznem,
de ő per pillanat mással van elfoglalva. Szóval a lényeg. Szerinted mennyi az
esélye, hogy Zach elkísér a szombati bálra? – teljesen ledöbbentem. Most
komolyan? Zach...és Jenny? Végül is nem lenne rossz párosítás. Meg most olyan
gyámoltalannak tűnik szegény lány. Miért is utáltuk mi őt? Mostanság csak
Johnny miatt, de az (ezek szerint) tévedés volt. Régen meg... talán a szülei
miatt. – Nos, szerintetek? Kérdezte megint és tekintete a csípőmre vándorolt,
amit Theo alig érezhetően átkarolt. Kiléptem a karjai közül és Jenny elé
álltam.
-
Nem tudom. Hogy őszinte legyek egy próbát
megérhet. – szavaim hallatára az eddig tökéletesnek hitt lány a nyakamba ugrott
és boldogan „visított”.
-
És veletek mi van? – kérdezte eltávolodva tőlem.
– Még a kinyírjuk egymást fázis igaz? – csak grimaszoltam párat, majd hangos
csörömpölést hallottunk a konyhából. Te jó ég! Ha ezek azt csinálják, amire
gondolok, elevenen megnyúzom őket.
-
Nyugi Lucky.
-
Ne hívj így.
-
Peched van.
Mikor kiértünk a konyhába... hát érdekes
látván fogadott minket. Bina az asztalra döntve kezében egy húsvágókés (?)
Johnny mindkét kezét az asztalra szorítja és csókolóznak. Igazi nyelveset. Bah... valahogy azaz érzésem
támadt, hogy fertőtlenítenem kell az asztalt, mag a konyhát és minden tárgyat,
ami a konyhához tartozik.
-
Áh, menjetek szobára! – mondtuk egyszerre
hárman, amire szerencsére feleszméltek és egy bocsánatkérő mosoly kíséretében
közölték, hogy ők inkább most mennek. Húztam ám a számat rendesen, de ők
tudják. Nyafogás helyett inkább egy jelentőség teljes pillantást vettettem Bina
felé. Miután elmentek egy jó fél óra múlva Jenny is mondta, hogy őt várják otthon
és még megpróbálná Zachet is elcsípni valahol a városban. Oké a város enyhe túlzás,
talán inkább városka. Miután elment Theo rám nézett és megszólalt.
- Hát, ketten
maradtunk.
És még pár kép:
 |
| April |
 |
| Pete |
 | |
| Sam |
