14. fejezet

Sziasztok!
Nos, köszönöm, a komit damonnak. Nagyon örültem neki. :D Úgy látszik többet nem kapok. :( Nos, gondoltam azért hozom nektek a fejit, hiszen kaptam 4 pipát. :)
De félre értettétek a végét picit. a "..." nem a csókot jelentette, hanem, hogy ebben a fejiben fogjátok megtudni mit csinált.
Egy Adele számot választottam most. Remélem tetszeni fog. Ha valakit érdekel a magyar szöveg, akkor majd írjon komit. vagy menjen fel a zeneszoveg.hu-ra.

Kérek szépen min 2 komit! *.*
Pusz: Dorothy

...és neki állt főzni. FŐZNI! Komolyan neki veselkedett egy tejbegríznek. A legviccesebb az volt, mikor a grízt kezdte belekeverni. Minden csupa gríz lett. Miközben öntögette, odaszólt nekem, hogy találjam ki milyen sütit szeretnék. Azért tudni kell, hogy Theo marha komolyan veszi a főzést meg a sütést is.

-          Mi lenne, ha egy egyszerű pudingot készítenénk? – kérdeztem már félve a választól.

-          Egyszerű? A puding oké, na de egyszerű? Ki akarod nyírni a kreativitásom?

-          Atyám! Add, hogy ne az történjen, amire gondolok!

-          Elkéstél Lucky. Na, állj csak neki annak a pudingnak. Én addig előkészítem a tálcsikákat.

Pár percig csendben dolgoztunk, majd Theo szólt, hogy készen van. én is elkészültem a saját feladatommal és elkezdtük kiönteni a tálakba. Theo feldíszítette, betettük a hűtőbe és leültünk vacsorázni.

Miután elfogyasztottuk a kissé kései lakománkat, még sokáig beszélgettünk semleges témákról, mint például Bina és Johnny, akik igazán összejöhetnének végre, mivel természetesen mindkettő nekünk panaszkodik, hogy milyen a másik, miért nem szakít a barátnőjével (Johnny), miért kavar azzal a pojácával (Bina) és különben is mit képzel magáról, hogy nem hív fel és mi egy s más.

                Mikor Tonyra került a téma, Theo érdekes fejet vágott.

-          Nem értem, mit láttok, abban a gyerekben. Olyan gyerekes, meg nem a hűségéről híres.

-          Én meg azt nem értem miért zavar ez téged? Hiszen semmi közöd hozzá ki-kivel randizik vagy jár, nem?

-          Nem érted. Nem való hozzád. – erre felnevettem.

-          És ki illik Theo? Akit mindhárman tökéletesnek találtok. Menyus! Örökre vénkisasszony maradok. Ilyen pasi nem létezik. Bár...lehet, de akkor a fiúkat szereti ő is.

-          Em, ez nem vicces. Én csak segíteni szeretnék neked. Mert mikor majd szakít veled, nekem kell majd vigasztalnom téged, ja és bevernem a képét is nekem kell majd.

-          Igen, Theo? Neked? – vágtam vissza élesen. – és téged ki fog vigasztalni mikor Emily végre szakít veled?

-          Mi köze ehhez Emilynek?

-          Ó, akkor te nem látod azt, amit mindenki más lát. Na, hagyjuk is. Nem éri meg.

-          Na, nem Lucky. Most ezt szépen elmagyarázod nekem és lehetőleg ne akadj ki. Most rajtam a sor?

-          Rajtad a sor? Mi ez? Valami ócska mexikói sorozat? Tudod mit Theo? Menj a francba és vissza se gyere!

Ezzel a mondattal szándékoztam távozni a színről, de valaki elkapta a karomat és kiráncigálta kertbe és az autók felé haladtunk. Mikor odaértünk, hirtelen meg makacsoltam magam és lecövekeltem.

-          Nem megyek sehová Theo! Mit a...

-          Jó, nekem itt is jó.

-          Mi? Theo, miről beszélsz?

-          Valamit már régen meg kellett volna tennem. De nem mertem, mert gyáva voltam és különben sem tudtam hogyan is kellett volna csinálnom. Szóval 7 éve elszalasztottam a pillanatot. Most nem fogom hagyni. Nálad van a medál? – kérdezte egy picit felpörögve.

-          Persze. – válaszoltam értetlenkedve.

-          Mindig rajtad van? – ráncolta össze a szemöldökét.

-          Hát...öö. az úgy volt...

-          Mindegy. Add ide.

-          Mi? Dehogy adom! Az enyém! Te mondtad!

-          Nyugi visszakapod. Gyere, állj ide a fához. Dőlj neki. Ne vágj ilyen fejet. Biztos vagyok benne, hogy emlékszel. – hajolt közelebb, mire én próbáltam hátrább hajtani a fejemet, hogy ne legyen olyan közel, de nem ment.

-          Theo nem tudom, mit akarsz, de nem veszek részt benne. – ejtették ki a szavakat az ajkaim, de közben kezeim a nyakláncom felé nyúltak és lekapcsolták egy medált a sok közül és oda nyújtottam neki.

-          Köszönöm. – engedte el a fát – aminek eddig támaszkodott a fejem mellett – és lefejelt engem. – bocs. Na, szóval. Ismerős jelentet,

-          Theo. Most mit akarsz? Mit csináljak? Álljak le veled veszekedni?

-          Beszélnünk kell. – ugyanúgy, mint sok évvel ez előtt vágtam egy grimaszt, de most a felismerés miatt.

-          Először is: Sajnálom. – vágott bele mielőtt vághattam volna. – Másodszor: ez a tiéd. És harmadszor... – nem úgy fejezte be, ahogyan 7 éve. Amit tett azzal meglepett és rengeteg érzelmet és kérdést vetett fel bennem. De minden vívódásom ellenére ajkaink tovább járták boldog (?) táncukat, nem törődve semmivel és senkivel. Csak mi voltunk és a visszatérő vihar. Az eső már zuhogott, már komolyan a bugyim is vizes volt, de a csókot egyikőnk sem szakította meg.

Hirtelen tért vissza az eszem és elszakadtam tőle. Nem is tudom. Fura volt. Fájt, hogy el kell szakadnom tőle. ATYÁM!!! Ő meg csak ott állt és az izgalomtól tágra nyílt szemekkel, majd beletúrt a hajába. De még mindig nem szólt. Csak vigyorgott. Én szólaltam meg először.

-          Oh, hogy az a skót kockás légy kaki!

-          Mi van? – nézett rám teljesen elveszítve a fonalat. Látszik, hogy fogalma sincs mi bajom.

-          Mit tettél? Észnél vagy? Mi van Emilyvel? Szakadj meg Theo! Nem képzeled? Te meg őrültél? Állat, hogy tehettél ilyet! Másnak ismertelek! Én...

-          Mi?! Álljunk csak meg. Miért lennék én állat? Mi mit tehettem ilyet? Egy gőzöm sincs, miről beszélsz és kettő te is részt vettél benne! Én legalábbis éreztem. Sőt! – vigyorodott el megint a végére.

-          Te!... – és neki álltam püfölni őt. Az első döbbenet után reflexből kapta el a csuklómat.

-          Mit csinálsz? – kérdezte felvont szemöldökkel, majd váratlanul elgondolkodott. – Mi van Emilyvel?

-          Jársz vele, nem? – kérdeztem sértetten.

-          Aha...Jártam. – a döbbenet kiütközött az arcomra. Most mi?!

-          Tessék?

-          Sza-kí-tot-tunk. – szótagolta a mondatot.

-          O-ké.. – egy kis gondolkodás után szóltam így, majd belegondoltam. – Van közöm hozzá? – Nem válaszolt. – Theo! Van bármi közöm hozzá?

-          Nincs. – válaszolta lassan.

-          Theo...!

-          Tényleg. Igazából ő dobott engem. – vágott ehhez a mondathoz egy érdekes fejet.

-          Most. Már. Tényleg. Nem. Értem. – ültem fel a platós autónkra.

-          Figyelj! Tegnap ugye ott voltunk a cukiban, mind. Emily látott titeket Tonyval, ami hát...nem esett jól neki. Hiszen mindig ő volt a kedvenc unokahúga Tonynak.

            -      MI?!