1.fejezet

Gyorsaság. Erő. Győzelem. Öröm. Sebesség. Száguldás. Cél. Mámor. Hangzavar. Szurkolók. Boldogság.

Egy Név. Egy nyertes. Díj. Vesztes…

Na, várjunk csak! Ez a szó mit keres a listámon? Soha nem veszítek. Mármint versenyt. A családomból sok embert elveszítettem. Túl sokat.

Egyébként Emma vagyok. Emma Naomi McHustel. Édesapám Jonathan McHustel és édesanyám volt Helena McHustel. Sokaknak apám neve ismerős lehet. A híres gazda és versenyeztető. Ezt a listát apám kérésére írtam. Most jött haza Montanából.  Én Kaliforniában lakom a nagyszüleimnél, mert semmi kedvem nem volt anya temetése után vele menni...oda. Oda ahol még egy fontos „személyt” elvesztettem. Egy olyan személyt, aki nagyon fontos volt nekem és elveszítettem. Apám hibájából.  Az övé volt, hiába mondja, hogy nem. Ajjaj, jött valaki.

Hát. Ez elég érdekes volt. Megérkezett az apám. Igen, az én drága, egyetlen, gazdag apukám. Megjött és azt mondják, vele kell mennem. Vele, oda a világ végére. Innen Hollywood-ból. Ahol saját kocsim, barátaim és életem van. Mindezt semmibe veszik, mind a hárman. Nem foglalkoznak az érzéseimmel. Fura egy találkozás volt. Főleg, hogy most leszek végzős gimis. Nem hiszem el, hogy ezt csinálják velem. Mi lesz a versenyeimmel?  O.K. Senki nem tud róla a családban, de én attól még szeretem és jól is csinálom. Sőt. Nyerni szoktam. Akkor veszítettem utoljára mikor... Nem ezt majd később mesélem el. Oh, és természetesen akkor mikor nem én ültem a kormány mögött. Szóval, a barátaim közül én vagyok Lucky. Tényleg furcsa találkozás volt. Apám bejött a házba, leült és elkezdett valamit magyarázni nagyiéknak. Sajnos nem hallottam túl jól a lépcsőről.

-          Jane, Arthur kérlek...Tudom, hogy...de ez szükséges...Te is tudod...Nem nekem is...Persze... Most született...Olyan, mint...volt...Csodálatos...Rögtön fel...

-          De John, nem gondolod... Későn...hiszen most...a gimnáziumban. –És ez volt az a szó, hogy tudtam rólam van szó és, hogy apám el akar vinni innen. Hát berontottam a szobába.

-          Nem megyek innen sehová! Főleg nem arra az Isten háta mögötti helyre! És főleg nem VELED! – de tudtam, hogy nagyi és papa is meg van már győzve és, hogy az Isten említése miatt már haragszanak is rám.

-          Én is örülök neked Emma. De hiába ez a kirohanás, nem tudod mik a körülmények és, hogy miért kell velem jönnöd. Oda ahová való vagy. Oda ahol önmagad lehetsz és nem valami kis autóversenyző csitri, aki azért vezet, hogy legyenek barátai. Nem tudod, miért vagyok itt, és ha már itt tartunk. Szokj le a hallgatózásról. 1. Rossz dolog. 2. A végén olyat hallasz, amit nem szeretnél. – De honnan tudja, hogy versenyzek?

-          Nem, szólhatsz bele az életem be, hiszen azt sem tudod miért lettem ilyen, ki hibájából. Hiszen nem is vettél részt az életemben, csak úgy lengtél egy madzagon, és ha az a madzag visszapattant megjelentél. Mint most is!

-          Vigyázz, hogy beszélsz apáddal kis unokám! Mert igaza van, és ott biztonságban leszel, és nem fogsz életveszélyes mutatványokat végre hajtani. Nem is értjük honnan jött ez a versenyzés! Te is tudod, hogy veszélyes és felelőtlen minek is hívják? Oh, igen sport. Mikor először hallottuk az iskolaigazgatótól azt hittük viccel.

-          Ez mikor volt? Mióta tudjátok?

-          Már egy ideje. Talán DECEMBER óta.

-          MI?! Olyan régen? – Május 31-e volt.

-          Igen és úgy döntöttünk elküldünk apáddal Montanába. Szeretnénk, ha jól viselkednél, és nem tennél rossz fát a tűzre. – Szinte megadóan sóhajtottam és beletörődve megkérdeztem.

-          Mikor indulunk? – Szerda este volt.

-          Szombaton indulunk, mert még el kell intéznem pár dolgot itt.

-          Oh, yee. – És elvonultam. Nem érdekelt már semmi. Elmegyek innen és senki nem tudja megakadályozni. Sajnos. Bementem a szobámba és zokogtam és zokogtam. Miközben sírtam fura elhatározásra jutottam. Eladom az autóm. Hisz ott úgysem tudom majd használni és legalább lesz pénzem.

A szobán egyébként nagyon jól néz ki, majdnem minden fehér és fekete. Csak a ruháim színesek. A legjobb a szoba közepén elterülő kerek ágy. Egyébként hatalmas szobám van, nem is nagyon értem, hogyan is lehet ekkora. Szinte a fél házat elfoglalom, na de mindegy. Különben van még egy fekete fehér piros színű fürdőszobám és persze egy gardrób szoba. Teljesen más vagyok, mint a szobám. Szinte gyűlölőm a szobámat, nekem túlságosan is steril hatást kelt. Egy lakberendező rendezte be a szobámat mikor 15 voltam. Nem természetes, hogy nem tudom, mit akarok? Dehogynem az. Ennyi a nagy sztori a szobámról. Te jó ég holnap suli van, hogy mondom én ezt el a barátaimnak?