5. fejezet

Sziasztok!

Itt van a feji! Van hozzá egy kis zeném, csak nem teljesen illik a fejezethez, de nekem most nagyon tetszik. Remélem majd nektek is. Sajnálom ez egy kicsit megint rövid lett.

Minden tökéletes lehetett volna, ha nem lenne itt ez a ha. De itt van, és az igazságot szimbolizálja. Ugyanis nem tudom, mi van Theo-val. Mi van, ha ő is miattam változott meg? Ha problémás gyerek lett. De most ezt hagyjuk. Mikor haza értem apa közölte, hogy felvett nyárra egy új alkalmazottat és szeretné, ha én pesztrálnám. Ez eddig rendben volt, de közölte, hogy a fiú ért a lovakhoz és helybéli szóval nagy valószínűséggel ismeri az itteni lovakat. Egyszer minden gyerek megfordul itt. Ezen a lovas farmon. Olyan fura ezt leírni. Évek óta nem is gondoltam rá. Egyszer sem. Talán hiba volt, talán nem. Igen régen lovagoltam, nem is, versenyeztem és mindig nyertem kivéve egyszer mikor anya meghalt. Akkor veszítettem el Black Moon-t is. A lovam volt több mint 3 évig. Ebben az időben benne van a betanítása meg minden egyéb dolog is. Legjobban a becenevét szerettem: Boon.

Hirtelen rohantak meg az emlékek és az érzések. Úgy éreztem mintha egy filmen nézném meg az egészet.

                Egy esős, csöpörgős, szomorú és ködös nap volt. Apa mondta, hogy vigyázzak, lehet, hogy a ló megcsúszhat és még rengeteg mindent mondott. De felesleges volt, mindent tudta és szinte egybe olvadtam Boon-nal. Teljesen feketében voltam, mint ahogyan Boon is. Mi voltunk a fekete sebesség. Komolyan, rettegtek tőlünk. Féltek, mert tudták, hogy soha nem veszítettünk még. Bevezettek minket a starthoz és 10 másodperc múlva elkezdődött a verseny. Mint Secretariat, a híres paripa mi is a végére maradtunk és fél pálya előtt kezdtünk el felzárkózni. Éreztem, ahogyan a szél az arcomba csap és hallottam, hogyan dobolnak Boon patái. Éreztem, hogy néha meginog egy picit, de mindig sikerült visszanyernie az egyensúlyát. Soha nem irányítottam a lovamat, ahhoz túlságosan is egyéniség volt. Ő érezte mikor kell lassítani és mikor gyorsítani. Láttam az elmosódott körvonalakat, de nem foglalkoztam velük, hallottam, ahogyan a nézőtér őrjöng, mint általában. Hallottam és láttam apámat amint mutogat és ordibál, hogy jól van csak így tovább, hagyd futni és lélegezni. Hirtelen mintha valami kísértetet láttam volna felrémlett előttem anyukám arca. Tisztán láttam, hogy ott áll apám mellet, mosolyog és szurkol, ahogyan mindig is tette, amíg élt. De most már nem teszi, mert nem él. Nem is értem, hogyan de elkezdtem zokogni és ezt Boon is érezte. Nem értette miért, soha nem sírtam még előtte. Éreztem, hogy a könnyeim elhomályosítják a látásomat és lecsurognak az arcomon é s Boon hátára érkeznek. Az eső is elkezdett zuhogni és szinte már semmi sem volt kedvünkre való. Se a nyeréshez, se az élethez. Hirtelen hallottam meg apa hangját: Gyerünk már csak pár méter és sikerül, de én nem láttam a célt, messze volt és úgy éreztem nem lenne kiút semmiből. Csak rontana a helyzetemen. Ott hasított belém a felismerés, hogy harmadiknak kell lennem. Az nekem most tökéletes. De hallottam apa hangját, ahogyan bíztat és szurkol. Így inkább neki lódultam és ekkor történt meg életem második legrosszabb eseménye. Éreztem, hogy Boon újra meginog, de most nem tudta visszaszerezni az egyensúlyát. Valamin elcsúszott és egy hatalmas reccsenést hallottam. Te jó Isten! Mi volt ez? Csak reméltem, hogy nem az, aminek gondolom. Zokogtam már a félelemtől, hogy mi történt. Elestünk, összecsuklottunk és mindenki elszáguldott mellettünk. Apa ezek után rontott be a pályára és segített fel engem majd kezdte el vizsgálgatni pihegő lovamat. Erőt vettem magamon és ránéztem Boon-ra és életemben először elájultam. Boon szörnyen festett a mellső lába eltört és a teste tele volt zúzódásokkal. Nem hittem el, hogy ezt történt a lovammal, életem egyik értelmével. Tudtam, hogy nem fog meggyógyulni, mert csak épülne fel teljesen, ha újra versenyezhetne, de nem teheti meg soha. Ha egy versenylónak eltörik a lába, sosem tud majd utána rendesen versenyezni. Most már biztosan tudtam, hogy apámnak többé semmi köze az életemhez. Mert miatta csúszott el Boon is. Mi gyakoroltunk utoljára a pályán és akadályokat tett ki, hogy menjen az egyensúly visszanyerés. Tudom fura, de így volt. Még egy biztos jele, hogy apámmal nem kéne találkoznom.

                Hát ez lenne az a nagy történet. Ezért utálom apámat és ezért nem jöttem vissza. Egyébként Johnny nyerte meg a futamot, és egyáltalán nem haragszom rá. Én elestem, ő talpon maradt. Ennyi. Nem haragszom rá, mert nincs értelme. Szerencsére meg tudtuk beszélni a dolgot, mint a normális emberek. Bár ha úgy vesszük egyikőnk sem normális. Na, de Johnny-ról jut eszembe. Nem hiszem el, hogy összejött Jenniferrel. Mindig is utáltuk, de úgy tűnik megszerethető. Hihetetlen mit tettem a barátaimmal. De végül is lehet, hogy azzal, hogy elmentem, csak hozzá segítettem őket a boldogsághoz, de lehet, hogy nem. Szerintem akkor igazi egy szerelem, ha minden próbát kiáll. Most úgy tűnik, ők ebben a frázisban vannak... Mi ez a zaj?