10. fejezet

Sziasztok!
Itt a 10. fejezet. :) Sokat szenvedtem vele és szerintem nem a legjobb. :( Köszönjük az előző fejihez a pipákat és A Komit. :) Nehezen találtam zenét hozzá, nem tudtam milyen is legyen. Végül Joe Jonas-nál döntöttem. És lenne egy kérdésem(ez ügyből kérlek vonatkozzatok el tőle, hogy egy Taylor-os kép van Theo-nál) Azt szeretném kérdezni mit szólnátok egy új/régi Theo-hoz?

És a kép:

Jaj, a fejit el ne felejtsem:

-          Mit sajnálsz Lucky? Hogy ilyen az apám? Ne sajnáld nincs szükségem rá. Nekem rád van szükségem nem a sajnálatodra. – mondta és én már majdnem megszólaltam, hogy ez kétértelmű volt mikor...

Hirtelen megszólalt a mobilom és kivágódott az ajtó. Felvettem, Bina volt az. Az ajtóban meg apám állt és közölte kész a vacsora. Megbeszéltem Bina-val, hogy holnap a szokott helyen és időben találkozunk. Majd bementem a házba egy fincsi kis vacsira. Miközben ettünk, apa Andával beszélgetett, Theo pedig hallgatta őket, de közben rám is figyelt. Hirtelen Anda felsikkantott.

-          Ezt nem mondtad komolyan Jo!

-          Mi a baj? – kérdeztem megrémülve.

-          Dehogynem – mondta apám teljes nyugalomban.

-          De... de... ez...nem...hogy –dadogott összevissza Anda. Apám meg csak vigyorgott és már Theo is rákezdte szóval kezdtem ideges lenni. Ezt mindenki észrevette. Sőt Theo még egy pohár vizet is hozott. Ismertek tudták, hogy...

-          De komolyan mondtam és már csak rád vár nálunk.

-          Na, ne, ezt nem hiszem el. A saját szememmel kell látnom! – kiáltott fel és ott hagyva csapot, papot kirohant az előszobába és magára kapta a dzsekijét. Majd visszajött és kérdőn nézett ránk. – Hát ti? Nem jöttök?

-          Hová is? – kérdeztem sértődötten.

-          Te nem tudod? – döbbent meg. Majd apa felé fordult. – Te nem mondtad meg neki?

-          Hát, öö. Nem. Egész nap veled volt. Mikor mondtam volna?

-          Igazad van. – na, ezen a mondaton megdöbbentem. Mióta is ad Anda apának igazat?

-          Menjünk inkább. – mondtuk egyszerre Theo-val.

Így beültünk apa kocsijába és elindultunk hozzánk. Apa vezetett és nagyon elégedett volt magával, hogy így megviccelte és boldoggá tette Andát. Anda pedig pattogott örömében. Én ellenben bedurciztam, hogy semmiről sem tudok. Mikor megérkeztünk Anda rögtön kipattant a kocsiból és a kutyák felé futott. Most már kezdtem kapizsgálni az ügyet, de még mindig nem volt teljesen tiszta.

-          Jo, ez egyszerűen gyönyörű! Nagyon cuki! – síkoltott fel hosszan Anda.

Mikor odaértünk a kutyákhoz, rögtön észrevettem, hogy van ott egy kis szőrgolyó, aki eddig nem volt itt. Egy kis bernáthegyi kutyus volt, piros nyakörvvel. Egy kis biléta volt rajta, egy kis szív volt Anda nevével és címével, nem mintha szükséges lenne. A szívecske másikrésze viszont annál inkább, abból kiindulva, amit Anda arcán láttam. Ez az arc boldog volt és szerelemtől sugárzott. Én is lehajoltam a kutyushoz és megnéztem a bilétát. Amit ott láttam az megdöbbentett. A mi címünk volt belevésve. A másik oldalán csak két szó állt. Olaszul. Ti amo. Felnéztem és láttam, hogy apa és Anda megölelik egymást. Itt a pillanat, hogy megbocsájtsak apámnak. Hát, megszólaltam:

-          Az Isten szerelmére csókold már meg! – ők meg, mintha megőrültem volna úgy néztek rám.

-          Em, én... – kezdte volna Anda, de félbe szakítottam.

-          Nem érdekel! Csak nézz rá! Majd tedd, amit tenned kell. – ezen csak mosolygott, mert az ő mondatát ismételtem, majd tette, amit mondtam. Egymásra néztek és mindketten megértették, hogy mit mondtam nekik. Megcsókolták egymást. Hál’ Istennek. Sajnos az én hibámból 7 évet várni kellett ezzel a csókkal.

Egy idő után eluntam a kutya simogatást (na, jó dögönyészést) és felálltam. Theo még mindig itt volt és támasztotta a falat. Rá mosolyogtam és elindultunk a ház felé. Apa haza kísérte Andát és megbeszélnek mindent az elmúlt hét évvel és a jövővel kapcsolatban. Szerintem egy ideig nem látom viszont. Theo bekísért a házba, de a konyhában megállt.

-          Nem jössz? – kérdeztem. – Annyi mindent kéne még mesélned. – de csak a fejét rázta.

-          7 éve nem jártam a ház más pontjában, csak ebben. – szomorúan elmosolyodtam ezen a mondatán. Még egy hiba.

-          Ezen a mai naptól változtatunk.

-          Gondolod? – kérdezte cinkosan.

-          Nem. Tudom. – mondtam egy játékos mosollyal.

-          Aha, szóval, te tudod, hogy én ki fogok lépni a másik konyhaajtón? – kérdezte még mindig a kis csúfondáros mosolyával.

-          Gyere. Látnod kell a szobámat! – vettem elő a kiskutya szemeket.

-          NE! CSAK EZT NEEE! A szobádat már láttam, ugyanis aktívan részt vettem a készítésében. – teljes döbbenet. Biztos az arcomon is látszott, mert elnevette magát és megszólalt:

-          Na, gyerünk. Úgysem hagysz addig nyugton.

-          Látod. ÉN megmondtam.

-          Ha, ezt a mondatot még egyszer ki mered ejteni a szádon én...én... – hajolt közelebb miközben mondta. –  Nem tudom, mit csinálok veled. – mondta leverten, mert nem talált ki semmit.

Csak mosolyogtam és elhajoltam előle, nem mintha meg akart volna csókolni, csak a biztonság kedvéért. Elsétáltunk a szobámig és közben beszélgettünk. Hirtelen felderült az arca és azt kérdezte van e lovagló ruhám. Csak ciccegtem a kérdésen, hát nem alap követelmény hogy van?

-          Rendben akkor megyünk szelídíteni. – jelentette ki mosolyogva.

-          Mi? Na, nem! Hol élsz te?

-          Öltözz át és gyere – mondta ellentmondást nem tűrően. Bele egyezően tűntem el a gardróbomban, de mikor úgy gondoltam nem figyel megfordultam. Rögtön vissza is hőköltem, mert ott állt mögöttem.

-          Mi a...? Ez most komoly? Azt esetleg, hogy átöltözöm, nem akarod végig nézni? – akadtam ki egy picit.

-          Bocsika, de én úgy emlékszem pontosan így ráztál le akkor régen. – erre már semmit sem tudtam mondani csak bementem és megkerestem a szükséges ruhadarabokat. Egy szimpla fekete szerelés volt, semmi komoly. A hajamat lófarokba összefogtam és kiléptem a fürdőből, ahová átöltözni tértem be. Theo még mindig itt volt. Ránéztem az órára, már este 10 volt.

-          Mehetünk? – kérdeztük egyszerre. Nevettünk egy jót ezen a véletlenen, majd elindultunk.

Mikor kiértünk a bokszokhoz Theo vette át a vezetést. A legnagyobb és legtávolabbihoz mentünk, ahol még mindig zajongott valami. Egy gyönyörű fekete mén volt. Akaratom ellenére is eltátottam a számat. Ilyen nincs, mintha Black Moon-t látnám magam előtt. Na, jó a fiát. Hasonlított Boom-ra, csak látszott rajta, hogy eddig szabad volt. Tudtam, hogy még nagy jövő előtt állhat, csak megfelelő zsokét kell találni hozzá.

-          Mit gondolsz?

-          Hogy lehetséges ez? Olyan szinte, mint Boom.

-          Lehet anyukád nem mondta, de egyszer mikor apukáddal elutaztatok, Boom elszökött. Találkozott egy „csapat” vad lóval és, hát szerzett magának egy csini kis kancát. Lett egy kis csikójuk is, és ez a ló, akit most itt látsz annak a csikónak a csikója.

-          Nem hiszem el. Tökéletes. Csoda szép izmai vannak és ott az a tűz a szemében, ami minden verseny lónak ott van. – lassan körbe jártam a lovat, már amennyire lehetséges volt. – Egyszerre vad és szelídíthető. Olyan mintha erre született volna. Csak egy baj van. Teljesen vad, nem is értem, hogy zártátok be a karámba, hiszen neki most egy futópálya kéne, ahol szabadon futhat. A legjobb az lenne, ha ki tudnánk fárasztani. – mondtam, mint egy szakértő. Volt ebben valami igazság, mert nyertem egy ilyen díjat is, ami szerint értek a lovakhoz.

-          Gondoltam rá, de ahhoz egy napra ki kell bérelni a pályát, mert új tulajdonosa van. – húzta el a száját, mire én csak mosolyogtam.

-          Megoldjuk, de csak holnap reggel, most semmit nem tudunk tenni.  Mi lenne, ha eltennénk magunkat holnapra? – kérdeztem Theo-tól.

-          Nem hinném. – vigyorodott el. – Nem csak ezért jöttünk ki. Gyerünk! – és elfutott. Arra amerre régen egy mocsár volt, most már egy gyönyörű tó volt. Kisebb volt, mint Andáé, de azért ott volt. Szerencsém volt, mivel Hollywood-ban ilyenkor már mindig a partra mentünk suli után, így már csak a ruhámat kellett levennem és voilà ott álltam egy szép kis fekete fürdőruhában. Nem vártam sokáig már csobbantam is Theo mellé a vízbe. Nagyon jó hűvös vize volt, de nem fáztam benne. Theo meg csak nevetett rajtam, mire én lefröcsköltem. Hiba volt. Nagyon nagy hiba. A küzdelmünknek ott lett vége, hogy Theo lenyomott a víz ALÁ! Küzdöttem én eleget, de nem jártam sikerrel. Mikor aztán már vagy 10 másodperce voltam víz alatt felengedett, mire én rögtön bedurciztam, hogy hogyan merészel engem víz alá nyomni.

-          Na, ne csináld! – kérlelt nevetve. – Nem volt vészes. Emlékszel régen lent ültünk a víz alatt vagy 2 percig. – nem szóltam egy szót se. – Na, ide figyelj te kis morci! Nem hinném, hogy lenne min megsértődnöd! Semmit nem csináltam, ami fájt volna. – mondta már teljesen komolyan.

-          SEMMIT? Szerinted megfulladni a víz alatt semmi volt?

-          Emma.

-          Semmi? És ha én már elszoktam ettől?

-          Emma!

-          Ne állj már így, mint egy szerencsétlen! Mit nézel? Megfulladhattam volna!

-          EMMA!

-          MIVAN?

-          Lélegzel? Kapsz levegőt? Dobog a szíved? Nem fáj semmid? Nem? Akkor mi bajod van?

-          Meg is halhattam volna te szerencsétlen! És még én nyugodjak le? ...

-          Nem hiszem el, hogy ezen, képes vagy veszekedni. Mikor szinte mindenki úgy fogadott vissza hét év után mintha mi sem történt volna. Te meg itt folyamatosan replikázol és játszod a nagy városi csajszit. Ide figyelj! Megváltoztunk, ha külsőre, nem annyira, de belsőleg nagyon. Megváltoztunk és te ezeket a változásokat nem láttad és még most sem látod! Mert elmentél és még egyáltalán nem tértél vissza. Minket nem érdekelt, hogy te mennyit változtál, visszafogadtunk, mintha mi sem történt volna. Most lehetsz magadra büszke, hogy de jó összehoztam az apámat a legjobb barátjával, de ne legyél az! Ne legyél az, mert te rontottad el. Az egészet. Mi megértettük, hogy egyedül létre vágysz. De te elárultál minket. Te mentél el, úgy, hogy vissza se néztél. Mit vársz, mit tegyünk? Ugráljunk az örömtől, hogy megtisztelsz minket a visszatéréseddel? Rossz hír. Nem fogom tűrni, hogy majd ha olyan kedved lesz, egyszerűen megmond, apádnak nem akarod, hogy Andával legyen és, hogy szakítsanak. Sőt, ha Bina és Johnny kapcsolatát akarod, majd megkavarni ne hidd, hogy hagyni fogom. – megdöbbenve hallgattam végig a monológját. Mi baja van?

Remélem tetszett: DD